Javul a járványügyi helyzet, de messze vagyunk még attól, hogy felengedjünk figyelmeztetnek az orvosok. Az elmúlt 24 órában 258 új fertőzöttet jegyeztek, nyolcan vesztettek csatát a koronavírussal felvett harcban és haltak bele annak szövődményeibe. Egy nap alatt ezúttal 7168 embert teszteltek.

Jelenleg 146-an szorulnak lélegeztetőgépes kezelésre.

A válságstáb figyelmeztet, továbbra is fontos a védőtávolság betartása és a maszkviselet is, továbbá a higiéniai előírásokat is komolyan kell venni.

Kon: Javul a helyzet Belgrádban

Csökken a fertőzésgyanús esetek száma, jelentette be Predrag Kon járványügyi szakember a válságstáb hétfői sajtótájékoztatóján. Augusztus 2-án 252 ilyen eset volt, ami a július 13-i helyzethez képest, amikor 900 ilyen esetünk volt, jelentős csökkenés. Javul a helyzet, de ez egy pillanat alatt megváltozhat, ha az emberek elengedik magukat, mondta Kon.

Kon: Az iskolába indulásmódja most a lényegi kérdés

A válságstáb hétfőn kapta meg az oktatásügyi minisztérium vázolt modelljeit a szeptemberi iskolakezdésre vonatkozóan. Dr. Predrag Kon kiemelte, hogy véleménye szerint bizonyos dolgokat jól felmértek a tanügyben dolgozók.

Fontos, hogy ők maguk mérjék fel, hogyan tudják megoldani az oktatást az intézményük belül és milyenek az iskola kapacitásai. A részletekről azonban nem tudok most nyilatkozni. Egyféleképpen alakulhat az elején a helyzet, amikor az ablakok még nyitva lehetnek, és másként, amikor majd a hideg miatt azokat be kell majd csukni.

Az óvodák kapcsán Kon csak annyit mondott, hogy az iskoláskor előtti intézményekben nem kötelező a maszk viselete.

A strandok működése kapcsán Kon kiemelte, szigorúan számolni kell a fürdőzők számát, ez az egyetlen megoldás ugyanis, hogy a nagyobb mértékű fertőzést elkerüljük. Hozzátette, az, aki a jelenlegi helyzetben fürdeni megy a nyilvános strandra, tisztában kell legyen azzal, hogy megfertőződhet.

    Továbbra is fontos az óvintézkedések betartása (Archívum)