Milan Nikolić, a Szerbiai Autó-Motoros Szövetség főtitkára kedden azt mondta, az úgynevezett útmaffia megpróbálja kihasználni a nyári szabadságokat és az utazásokat arra, hogy közlekedési baleseteket provokáljanak ki, méghozzá úgy, hogy különböző tárgyakat helyeznek el az utakon, autópályákon.

A Prva Televíziónak adott interjújában elmagyarázta, ezek az illetők tárgyakat helyeznek el az utakon, hogy azokra nagy eséllyel ráhajtson valaki, majd ezt követően megjelennek a helyszínen és segítségüket kínálják fel. Nikolić elmondta, ezek a csalók aztán elviszik az autót és a tulajdonost is egy olyan szervízbe, ahol valós illetve valótlan kár javítását fizettetik meg irreális összegért.

„Éveken keresztül dolgozták ki ezeket a módszereket. Olajat folyatnak ki az útra, kilyukasztják az autók hűtőjét, amikor az megáll tankolni valamelyik benzinkúton, de fémeket is elhelyeznek az úton, amelyekkel nagyobb kárt tudnak okoznak az autóknak.”

Szavai szerint azok a sofőrök, akik 120 kilométeres óránkénti sebességgel haladnak nappal sem veszik észre, ha van valami az úton, nemhogy éjszaka. Ráadásul ezek a sofőrök sokszor hálásak, hogy túlélik a balesetet, fel sem merül bennük, hogy átverték őket. A gyanú már csak akkor merül fel, amikor a kocsi szervízelésénél hatalmas a végösszeg. A csalók általában a vontatást és a diagnosztikát is felszámolják költségként, így a végösszeg 300-500 euróra is rúghat.

A szövetség illetékese kiemelte, amennyiben hasonló helyzetben találja magát valaki, keresse őket, illetve a rendőrséget, hozzátéve, hogy az áldozatok sok esetben külföldi állampolgárok, mert a hazaiak könnyebben feltalálják magukat az ilyen helyzetekben.

     Olajat folyatnak vagy fémet helyeznek az utakra, majd felkínálják a segítségüket a pórul jártaknak (Archívum)