Az elmúlt két-három hónap meglehetősen látványosan mutatta meg azt a törésvonalat, amely a VMSZ és a Szerb Haladó Párt között fut végig – mégpedig elsősorban a helyi önkormányzatok szintjén.

Különösebb emlékeztetés nélkül is felidézheti a vajdasági hétköznapokat nyögő állampolgár, hogy miket mondott Pásztor Bálint közvetve és közvetlenül a Szerb Haladó Párt által vezetett Szabadkáról (hogy ebben a VMSZ is oszlopos tagnak minősült, arra a pártelnök fia mi mást hajított volna, mint spongyát). „Közép-európaiság”, „balkanizálódás”, „szecesszió” – efféle jelszavakról hallottunk… A kulturális identitás masszív üzeneteitől zengett a VMSZ szabadkai kampánya június 21-e előtt, amelynek egyik leglényegesebb célpontja a vastag renoméval rendelkező Bogdan Laban, 4 teljes éve regnáló városvezető volt. A másik irányból is érkezett válasz, mivel egy nyilvánvalóan haladó hátszéllel üzemelő szabadkai szerb honlap a fiatalabb Pásztornak adta az ívet.

Aki ismerős a VMSZ-es „dark web” ingoványos terepén, az közben felfigyelhetett arra is, hogy Pásztor Istvánék nemcsak a hőn óhajtott Szabadka kapcsán rontottak rá igen kedvelt partnereik helytartóira, hanem nekiestek a zentai, az adai és az óbecsei haladóknak is, mindenféle csúnyákat mondván az SZHP helytartóira.

Szövetségtől a birtokháborításig

Első észrevétel: a fényes VMSZ–SZHP szövetség ott slajfolt meglehetős csúfossággal, ahol testközelben, úgyszólván mindennapi kontaktusban vannak egymással a nevezett pártok. Fura fintor ez a sorstól, különösen történeti perspektívában. Az idő mélyén, 2012 őszén pont helyi szinten indult meg a kurzusváltás… Pál Károly akkor jelentette be diplomatikusan, hogy Magyarcsernyén és Palánkán a párt átigazol az SZHP szárnyai alá. Ez a folyamat aztán egy év alatt teljes szélességében kibomlott – olyannyira, hogy az akkor még a VMSZ színeiben futó Maglai Jenő a haladók hajlandósága miatt válhatott egy időre Szabadka polgármesterévé…

Második észrevétel: az említett települések esetében a VMSZ bázisairól van szó. Ezeket az önkormányzatokat tarthatja a párt leginkább hazai terepnek, amelyek különböznek a szórványtól. Míg – ahogyan korábban láthattuk – Szenttamáson a magyar párt közös listát indított az SZHP-vel 2018-ban, addig a másféle etnikai arányokkal és szimbolikus jelentőséggel bíró Óbecse, Zenta vagy Szabadka esetében homlokegyenest más volt a helyzet. Ez tulajdonképpen logikus is – mégpedig az etnopolitika és a pártstruktúra térbeli dimenzióinak törvényszerűségei miatt.

„Próbálkoznak”

Évek óta lehetett sejteni különféle közvetett tünetek alapján, hogy a mélyben valami nincs rendben. A VMSZ berkein belül végül a nyílt és felvállalt váltásra – ahogyan arra elsőként Losoncz Márk emlékeztetett az Autonómia portál Észverés című műsorának második, júniusi adásában – több mint fél évvel ezelőtt került sor az elnök részéről. Pásztor István azóta is utalgatott arra, hogy „zavar van az erőben”. A Ma7 szlovákiai magyar hetilapnak nemrég adott interjújában így fogalmazott: „Vučić is kimondja: ti vagytok a magyarok politikai képviselő ereje, mi pedig a szerbeké, s ezt mindketten elfogadjuk. Ezen alapszik a szövetségünk. Ettől még próbálkoznak bejönni a mi [!!!] szavazóköreinkbe, de ezt talán könnyebben kezeljük, illetve erőteljesebben tudunk nemzeti politikát csinálni. Nem veszik magyarkodásnak a politikánkat, hanem leegyszerűsítve elfogadják a közösségünk érdekeit.”

Azért a kedves olvasó is könnyen érezheti, hogy itt minimum egymás sakkban való tartásáról van szó, ami belső instabilitást ad a „szövetségüknek”. Mondhatnánk, hogy igen ám, de milyen is legyen egy politikai partnerség, pláne Szerbiában? Ebben jókora igazság leledzik, de ne feledjük, hogy abban a súlyosan torzult közegben, amelyben a szerbiai pártrendszer, úgy, ahogy van, a társadalmon élősködik, óriási lélektani és akár fizikai ára lehet minden politikai bűvészkedésnek.

Élet-halál harc?

Annak eddig egy szikrányi nyilvános jelét sem láthattuk, hogy a haladó pártvezetés, élén Aleksandar Vučićtyal, miként vélekedhet a főleg a VMSZ által fűtött a kampánybeli minifiaskókról. Vajon szabad kezet adnak-e legkedvesebb magyar szövetségeseiknek a helyi kis perpatvarok lerendezésében, amíg minden más téren simulékony partnerre lelnek bennük? Vagy jobb dolguk lévén elnézik mindezt, elvégre egy Zenta, de még egy Szabadka sem a szerbiai világ közepe? Lehetne még sorolni a kérdéseket, amelyekre még talán a VMSZ-es elit sem tudja a választ, azonban az fennebb elmondottak értékéből mindez jottányit sem von le. Az ellentét élessége és keserűsége világos, s talán még az sem segíti elő a tisztánlátást, ha rövidesen felállnak az új önkormányzatok.

Mindenesetre a Demokrata Párttal közösen Pásztorék egyszer már végigjátszottak egy felettébb rút szakítást, amikor arra alkalmuk nyílt, s ahol a „sárgák” húzták a rövidebbet. Talán még maga Vučić sem lepődne meg, ha egy jövendőbeli változás esetén helyi szintről indulva robbantaná szét a VMSZ a mindörökre szóló barátságot a „közösség érdekéért”. Mindenesetre nem kockáztatunk nagyot, ha arra számítunk: a következő években csendes hidegháború fog zajlani megannyi KKT és egy VKT padsoraiban – vagy inkább a városházák folyosóin és mellékhelyiségeiben. Nemhogy meglepő, hanem egyenesen várható lesz, ha egy felboruló szerbiai belpolitikai egyensúly esetén – egy villanásra ismét idézzük fel a DP sorsát – a VMSZ és az SZHP között nyílt háború fog kitörni. Az alapok adottak hozzá, ráadásul a VMSZ paradox módon könnyebb dolga lenne egy ilyen eshetőségkor, olyannyira kiirtotta maga körül a lehetséges vajdasági magyar ellentábort, Budapestről pedig, amíg él és virul az Orbán-kormány, mindig segítő kezet remélhet…

A VMSZ küdöttsége Aleksandar Vučićtyal tárgyal (Fotó: Beta)