A Szabadkai Közkórházban jelenleg 99 koronavírusos beteget ápolnak – írja az RTV honlapja.

Slobodan Puškar az intézmény igazgatója elmondta, hogy nyolc páciens fekszik az intenzív osztályon súlyos állapotban, közülük öten lélegeztetőgépen vannak.

Az igazgató arról is beszélt, hogy a kórház többi osztálya is zavartalanul működik.

„Minden beteget ellátunk, a kórház minden osztálya gond nélkül fogadja a pácienseket. A legnépesebb személyzet természetesen a covid-osztályon van, de az ápolók és orvosok, valamint a segédszemélyzet áldozatos munkájának köszönhetően a kórház munkája zökkenőmentes“ – mondta Puškar, aki arról is beszélt, hogy Szabadkán továbbra is kedvezőtlen a járványhelyzet, de lassú javulás tapasztalható, a járványgörbe pedig kiegyenesedőben van.

Az igazgató szerint ez annak köszönhető, hogy a polgárok megértették a köztársasági válságstáb üzenetét, betartják az előírásokat, ez pedig a kórházi kezelésre szoroló koronavírusos betegek csökkenéséhez vezetett.

Az igazgató szerint zökkenőmentes a munka a kórházban (Fotó: archív)