– Naponta kapok e-mailokat dolgozóktól, akik arra panaszkodnak, hogy munkáltatójuk visszaél az állami támogatással, amit kap, de nincsenek tárgyi bizonyítékok erre vonatkozóan, a dolgozók pedig ilyen ügyekben nem hajlandóak tanúskodni – jelentette ki a Szerbiai Rádió-Televíziónak nyilatkozva Zoran Đorđević munkaügyi miniszter.
A tárcavezető elmondta: korábban a munkások tettek feljelentéseket, különösen a szakszervezetek révén azon munkaadókkal szemben, akik megpróbálnak állami támogatást kapni, viszont a minimálbért, amelyet a központi költségvetés fizet ki, részben vagy teljes egészében igyekeznek maguknak megtartani.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Szükségünk van azoknak a dolgozóknak az együttműködésére, akik szeretnék feljelenteni munkaadójukat és tanúskodni is arról, hogy valaki visszaélt a helyzetükkel” – mondta a miniszter.

