Predrag Kon epidemiológus, a köztársasági válságstáb tagja szerdán kijelentette, hogy korai még a koronavírus-járvány terjedésének megakadélyozására bevezetett korlátozó intézkedések enyhítéséről szót ejteni – írja a 021.rs.

A járványügyi szakember a Blicnek nyilatkozva elmondta, hogy akkor jöhet szóba az enyhítés, ha az újonnan fertőzöttek száma tartósan napi 100 alatt marad. Véleménye szerint fontosabb a kultúresemények megrendezése, mint a kávézók munkaidejének meghosszabbítása.

„Továbbra is úgy gondolom, hogy a legfontosabb a biztonság, bár akaratlanul is hallom azokat a rosszindulatú megjegyzéseket, amelyek a köztársasági válságstáb felé irányulnak és a gazdasági kérdéseket helyezik előtérbe. A legjobb lenne, ha úgy tudnánk megakadályozni a vírus terjedését, hogy közben a gazdaság is megfelelően működjön, de ezt egylőre nem tudjuk megvalósítani“ – mondta Kon, aki szerint nincs kizárva, hogy karanténkötelezettséget vezetnek be azon szerb állampolgárok számára, akik olyan külföldi országból térnek vissza, amelyek komoly járványügyi kockázatnak vannak kitéve.

„A Horvátországból, Bulgáriából, Észak-Macedóniából és Romániából érkezőknek mindenképpen valamilyen ellenőrzésen kell majd átesniük, hiszen most a szerbiai turisták mindenféle ellnőrzés nélkül térnek vissza az országba, ez igen veszélyes, és ezen változtatnunk kell“- mondta Kon, aki arról is beszélt, hogy szerinte Szerbiában a napi fetőzöttek száma az elkövetkező napokban 100 és 200 között alakul majd, ezután pedig tovább csökken.

Predrag Kon (Fotó: archív)