Az idei Szent István napon 110 éves bokrétaünnepség-jubileumnak örülhet Szabadka: 1910. augusztus 20-án Pajo Kujundžić, a Szent György templom plébánosa hatalmas tömeg előtt celebrálta a szentmisét, fölszentelte a Városházát, és az aranyozott kereszt a toronysüvegre került.
A naiv szemlélő számára úgy tűnhetett, mintha felrakták volna a pontot az i-re. Ám a valóság más volt. A katolikus egyháznak csak azt sikerült elérnie, hogy ne kilenc, hanem csak nyolc szabadkőműves lángoló csillag kerüljön a tetőkre, azaz, hogy legalább a toronysisak csúcsát kereszt ékesítse. A többi csillag viszont maradt, jelezve, hogy a látszólagos felekezeti-nemzeti egység mögött – ahogy utóbb fogalmaztak –, az „internacionalizmus felforgató erői működtek”. Jakab Dezső és Komor Marcell építészek büszkén hirdették szabadkőműves elkötelezettségüket a konzervatív Szabadkán, más épületeiken is. Az impozáns épület mögött városon belüli és országos harcok dúltak, helyi politikai frakciók ütköztek, sőt a fővárosi illetékeseket is sikerült megadásra kényszeríteni.
Sem a katolikus egyház, sem a bunyevác földbirtokosok nem nézték jó szemmel a magyaros/magyarkodó épületet, amely valójában még az sem volt igazán – hasonlóan elődjéhez, a zsinagógához, amelyben a szecesszió leple alatt számos kód, vallási, szabadkőműves és építészettörténeti utalás bújt meg.
Szabadkai városháza, északi homlokzat a kék szökőkúttal (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)
A városvezetés, az egyházat is beleértve, hiába egyezett meg az építészekkel egy neobarokk épületben. (Ez a stílus az ellenreformáció szülötte és a konzervativizmus megtestesítője volt.) Az építészek Biró Károly polgármester közreműködésével nemcsak őket verték át, hanem a főméltóságú vallási és közoktatási minisztert, Báró Wlassits Gyulát is, aki 1902-ben parlamenti döntéssel betiltatta a szecessziót, mert csúnyának ítélte azt. Négy évvel később a rezsimhű Kismarthy Lechner Jenő, Lechner Ödön unokaöccse támadásba lendült a magyar(os) szecesszió ellen, ráfogva hogy az „zsidós”. Ez alatt azt értette, hogy a magyar nép nagy becsben tartott formai hagyományával egyes építészek szabadon játszadoztak, azaz a magyar szecesszió nem volt hitelesen magyar – ami nem áll messze a valóságtól.
A városháza terveit Pesten is jóvá kellett hagyatni, ott, ahol az említett báró a későbbi Zsdanov elvtárs szerepkörét töltötte be. Wlassitsnak kiváló érzéke volt arra, hogy minden progresszív művészeti alkotást a földbe döngöljön: leglátványosabbak Bartók Béla elleni támadásai. Ám a bárónak volt egy hetedik érzéke is: a magyar szecesszióban és Bartókban felfedezte az új világ hírnökét és a feltörekvő liberális polgárság konzervatívokat bosszantó szándékát.
Fontos, hogy a városháza nem volt pusztán a nemzeti szembenállás kiváltója: nemcsak szláv ajkú polgártársaink és a katolikusok voltak ellene. Csáth Géza, mikor Lord Lawrence-t, a híres világutazót vezette körbe a városban, körülbelül így fogalmazott: „Itt lesz a városháza… a hatalmas és modern épület. Jóízlésű ember nem tudja elviselni. Kitölti teljesen a főteret, összepréseli a környező házakat, úgy néz ki, mint egy tojásain ülő kotlós. A Neven, a bunyevác folyóirat közlésében: „A városháza úgy van összecsapva, hogy mindenki csak szégyenkezhet miatta.”
Ám néhány évtized elég volt ahhoz, hogy a városháza építészete felértékelődjék. Moravánszky Ákos, a világhírű zürichi építészettörténész a szabadkai és marosvásárhelyi városházákat (szintén Jakab Dezső és Komor Marcell műve), mint csodálatos Gesamtkunstwerkeket (összművészeti alkotásokat) említi Versengő Látomások című könyvében (1998), amivel a lényegre tapintott: megszűnt a díszekben szabadon mazsolázó eklektika, a történeti építészet visszakérődzése és új építészet, új világ született. Architektonikus elemek, kerámia, domborművek és szobrok, falfestés, üvegfestés, kovácsolt vas elemek, beépített bútor közvetítik az új épület üzenetét. Hogy mi is ez az üzenet? A modernitás, a népművészet beemelése a magas kultúrába (mint Bartóknál), ami persze politika is: a historizáló építészet és a rendi társadalom meghaladása, az európai építészethez való sikeres felzárkózás, valamint a városnak önazonosságot kölcsönző épület létrehozása. (Ezen belül a folklór eredete másodlagos – Jakab és Komor néha összetévesztette műleírásaikban a népművészeti forrásokat.)
A szabadkai városháza éjjel, a Népszínház árkádja alól nézve. Az előbbi, monumentális épület alig két év alatt elkészült, az utóbbi két évtizede készülget (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)
Az építészetben járatlan látogató is látja, hogy a városháza lényegében székesegyházpótló. A Szabadkát egykor alkotó, körönként változó felekezeti/nemzetiségi összetételű enklávék és templomaik között helyezkedik el. Egy „szekuláris katedrális”, amely nem katolikus, nem ortodox, nem izraelita, hanem világi. Mint székesegyháznak – Csáth Géza szavaival élve – a városházának kijár a kotlósi méltóság, még akkor is, ha a tojásokat különböző fajtájú tyúkok tojták.
Dr. Klein Rudolf
A szabadkai városháza két év alatt felépült, a dátumokat a homlokzaton is megörökítették (Fotó: Szappanos Veronika/SZMSZ)
