Pontosan negyedszázaddal ezelőtt tétova traktorok tömege kódorgott céltalanul a vajdasági utakon. A járműveken a dunnák és a háztartási eszközök között kimerült, üres tekintetű, kétségbeesett emberek ültek, férfiak, nők, gyerekek vegyesen, s próbáltak rájönni, hogy mi történt velük – de még inkább arra, hogy mi fog velük történni.

Ugyanolyan forró nyár volt akkor is, mint az idei, a nap kíméletlenül perzselte a vajdasági rónát. A traktorokon ülők szemének szokatlan volt a tünékeny délibáb és a sok-sok kilométerre nyúló láthatár, amelyet nem szabdaltak hegyek. Egyesek közülük még mondogatták, hogy ők a nekik ígért házakban fognak lakni, amelyekben korábban magyarok és horvátok éltek, hiszen ők ezt az ígéretet kapták, mások viszont már sejtették, hogy alaposan átverték őket, hiszen a magyarok (akkor még) itt voltak, és nem is tűnt úgy, hogy éppen cihelődnének…

A traktorok utasai egy héttel korábban még a saját házukban éltek, s azt hitték, hogy van vagyonuk, van saját államuk és van anyaországuk. Aztán egy reggel emberek jelentek meg az úgynevezett Krajinai Szerb Köztársaság falvaiban, akik azonnali távozásra utasították az álomittas embereket.

És ők mentek…

Merthogy Franjo Tuđman, Horvátország elnöke megindította a Vihar fedőnevű akciót, amelynek célja a horvát államiság visszaállítása volt az ország egész területén. A magát független államnak nevező Krajinai Szerb Köztársaság néhány óra alatt bukott el. Lakosai pedig – az a mintegy 150-200 ezer ember – útra keltek. Voltak, főleg az idősebbek közül többen, akik nem akartak útnak indulni. Többségük nem élte túl a Vihart követő napokat…

Horvátországban azóta augusztus 5-e hármas ünnep: a győzelem, a haza hálaadása és a horvát honvédők napja. A horvát államvezetés minden évben Kninben, az egykori Krajina „fővárosában” ünnepel. Némi (időnként határozottabb, máskor mérsékeltebb) szélsőjobboldali, esetenként usztasa felhangokat sejtető beütésekkel, nem kevés kárörömmel.

Az a kevés megmaradt vagy visszatelepült horvátországi szerb azóta augusztus 5-ét gyásznapnak tekinti.

Belgrád a Vihart a szerbek feletti etnikai tisztogatás hadműveleteként tartja számon.

Éppen ezek miatt a tények miatt váltott ki általános döbbenetet a horvát kormány szerb nemzetiségű alelnöke, Boris Milošević bejelentése, hogy részt vesz az idei knini rendezvényen – hiszen huszonöt évvel a Vihar után az évfordulóról való megemlékezésen részt vesz a horvátországi szerbek egyik képviselője is. Milošević azt mondta, nehéz szívvel hozta meg ezt a döntést, hiszen a nagymamáját közvetlenül a Vihar után saját házában ölték meg Šibenik környékén, és tudatában van annak is, hogy nagyon sok nemzettársának hasonló tragédiák árnyékolják be az életét. „Elmegyek, mert hiszem, hogy megérett az idő, hogy a megértés és egymás tiszteletének politikája legyőzze a gyűlölet politikáját” – mondta.

Sokan nem értették a döntését Horvátországban, még többen ítélték el Szerbiában, sokan árulásnak tartották a gesztusát, a szerb külügyminiszter is több ízben hibának minősítette a rendezvényen való megjelenését.

Pedig Andrej Plenković horvát kormányfő, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke nemcsak a szerbek képviselőjét invitálta sikerrel Kninbe: a háromszoros ünnep alkalmával a horvát honvédő háború nagy népszerűségnek örvendő veteránja, a Hágát is megjárt Ante Gotovina tábornok szólalt fel az egykori horvát harcosok nevében. És nem gyújtó hangú beszédet tartott: nagyjából annyit mondott, hogy a háború a múlt tartozéka, most már a jövő felé kell fordulni. Szavai vélhetően nagy csalódást jelentettek a háborús retorika híveinek – de a polgári Horvátország megkönnyebbülve fogadta beszédét. Mi több, Plenković szeptemberben részt vesz azon a rendezvényen, amelyen a varivodei szerb civilek meggyilkolására emlékeznek majd.

Ahogyan Jelena Lovrić, a jeles horvát publicista írta a Nacional hasábjain: nagy előrelépést jelent, hogy a Vihar huszonötödik évfordulóján a horvát nyilvánosságban is lehet beszélni a szerbek háborús szenvedéséről. „A Viharral kapcsolatos szerb és horvát igazság valószínűleg soha nem lesz teljesen azonos. És ez teljesen érthető. Mások a tapasztalatok. […] A Vihar egyfelől Horvátország felszabadítását célzó legitim katonai művelet volt, amelynek célja a szerb lázadók leverése és a nagyszerb megszállás alóli felszabadítás volt, de másfelől a szerb lakosság tragikus exodusát eredményezte. A horvátok számára a Vihar a háború végét és a szabadságot jelenti, a szerbek számára pedig a menekülést, a halált, a félelmet és a bizonytalanságot. Fontos lépés, ha ezekről a különbségekről el lehet ma kezdeni ellenségeskedés nélkül beszélgetni, egymás álláspontjának tiszteletben tartásával.”

A publicista szerint ezért volt jó, hogy Boris Milošević részt vett a knini megemlékezésen. „Mint ahogyan jó az is, hogy a kormány másik alelnöke, Tomo Medved, akinek családját ugyancsak háborús tragédia emészti, részt vesz majd a Gruboriban elkövetett bűncselekmények áldozatairól való megemlékezésen. A horvát katonák abban a faluban legyilkolták az ott maradt, idős szerb lakosokat. A borzalmas tett miatt végül senkit sem vontak felelősségre. Ezért rendkívül jelentős, hogy Gruboriba augusztus végén ellátogat Zoran Milanović államfő is” – írta Lovrić.

Belgrádnak, a szerb állami vezetőknek és más politikusoknak pedig ideje lenne belenyugodni a ténybe, hogy a horvátországi szerbek már nem függnek tőlük, hogy a saját érdekeiket szem előtt tartó döntéseiket önmaguk hozzák meg, elvégre igen alaposan megtapasztalták, milyen az, ha Belgrád diktálja, milyen kapcsolatban kell lenniük azzal a néppel, amellyel együtt élnek.

Az írás nyomtatott változata a Családi Kör hetilap 2020. augusztus 13-ai számában jelent meg.

Negyedszázada, hogy a Vihar hadművelet elől menekülők útra keltek