A koronavírus-járvány nem csitul. Világszerte eddig több mint 23 millió ember fertőződött meg, a legtöbben az Egyesült Államokban – közel hatmillióan. A tengerentúli országban 181 ezren hunytak el a megbetegedésben. Ugyanakkor a világjárvány egyre súlyosabban érinti Indiát is.

Mostanáig kevés lehetőség mutatkozott a koronavírus elleni védekezésre, habár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már ez év tavaszán közzétett egy listát azokról a készülő vakcinákról, amelyek védettséget nyújthatnak a megbetegedés ellen.

Áprilisban a listán 62 esetleges jelölt szerepelt, amelyek különféle működési elveken alapultak. A WHO jelezte, hogy a védőoltások fejlesztése, valamint a klinikai vizsgálatok gyorsan haladnak. Pillanatnyilag immár 165 vakcina fejlesztése folyik, ezekből 8-at nagyobb  csoportokon vizsgálnak.

Így például Kínában 5 különböző vakcinát tesztelnek önkénteseken, a brit egészségügyi miniszter pedig kijelentette, hogy ha sikeres lesz a brit oltóanyag, akkor őszre több tízmillió védőoltás fog rendelkezésre állni.

A koronavírus elleni oltóanyag előállításának versenyében Oroszország követeli magának az első helyet. A Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) által kifejlesztett első koronavírus elleni vakcinát már be is jegyezték, de a nemzetközi tudós társadalom kétkedve fogadta a hírt, mert az oltóanyag tömeges tesztelésére még egyáltalán nem került sor, és ez nincs összhangban a szabványos jóváhagyás menetével.

Szentély a vírus ellen

Ugyanakkor Indiát sem kímélte meg a járvány. És mit tett a pandémia megakadályozására az ázsiai ország? Szentélyt épített a vírus ellen!

A szentély India déli részén, a mesés Kerala államban, az ország legsűrűbben lakott, legműveltebb és vallásilag is legszínesebb területén áll. Az imádkozóhely homlokzatát egy focilabda nagyságú, polisztirolból készült képmás díszíti, amely a koronavírust formázza. A képmást sokan a „Korona Istennőjének” nevezik.

Nem ez az első eset, hogy egy betegségnek istenséget szentelnek Indiában. Korábban Kerala egyes templomaiban a himlő ellen védő istenségeket avattak fel” tájékoztatta egy keralai férfi nemrégiben az indiai sajtót. „Miért ne lehetne szentélyt állítani a koronavírus miatt is?”

Gyertyagyújtás

Gyertyagyújtás az Istenek számára (Fotó: Pixabay)

Valójában azonban nem ő az egyetlen, aki imádsággal harcolna a járvány ellen. Egy indiai tévériportban több olyan nőt is megszólítottak, akik színes hindu tógába, száriba öltözve, virágáldozatot mutattak be és gyertyát gyújtottak a „Korona Anya” tiszteletére. „A szertartás után a szél el fogja pusztítani a vírust” állította az egyik nő.

Léteznének olyan istennők a hinduizmusban, akik képesek kigyógyítani a járványból?

A gyógymód: ájurvéda és tehénvizelet?

Narendra Modi indiai miniszterelnök kormánypártjának politikusai szintén meglepő ajánlásokat tettek a vírus leküzdésére: szerintük a vírus ellen a tehénvizelet fogyasztása vagy egy vallásos himnusz ötszörös eléneklése segít a leginkább.

A koronavírusban megbetegedett indiai belügyminiszter ennek ellenére inkább egy modern magánkórházba vonult, ahelyett hogy az ájurvéda gyógymódot választotta volna. Az ájurvéda India több mint ötezer éves hagyományos, természetgyógyászati rendszere, amelyet látnokok és szentek (ríszik) hoztak létre, majd fejlesztettek tovább meditációval és további tudományos megfigyelésekkel.

De segít-e valóban az ájurvéda a koronavírus ellen is?

A koronavírus terjedése Indiában

Indiában a vírustól való félelem olyan nagy, hogy nem véletlen, ha az eredetét néha istenségnek tulajdonítják. Indiában naponta 60 ezer új fertőzést regisztrálnak, azaz többet, mint az Egyesült Államokban és Brazíliában. A Johns Hopkins Egyetem szerint Indiában a pandémia kezdete óta 2,3 millióan fertőződtek meg. Múlt vasárnap pedig több mint ezer haláleset történt egyetlen nap leforgása alatt. Eközben számos bollywoodi csillag, jégkorongjátékos és politikus is megbetegedett, így többek között Pranab Kumar Mukherjee, India tizenharmadik elnöke és Amit Shah belügyminiszter.

Indiában tízezer lélekre 7 orvos jut

Sok indiai igazságtalannak tartja az alulfinanszírozott állami egészségügyi rendszert. Az ország a GDP csupán körülbelül két százalékát költi az egészségügyre. „Amit évtizedekig elhanyagoltunk, azon nem lehet segíteni néhány hónapos lezárással” – írta két virológus a közelmúltban a Times of India c. napilapban. Indiában tízezer lakosra mindössze hét orvos és 17 ápoló jut, míg az átlag világszerte 13,9, illetve 28,6. De a szolgálatban lévő orvosi személyzet is panaszkodik a gyenge ellátottságra. Az Indiai Orvosi Kamara szerint jelenleg már 17 ezer orvos és ápoló fertőződött meg koronavírussal, és közülük több mint kétszázan hunytak el.

Mumbai és Delhi, amelyeket súlyosan érintett a pandémia, gyorsan elérte azt a határt, ameddig képes volt ellátni a betegeket. Miközben ezekben a nagyvárosokban az egészségügyi helyzet lassan javul, a vírus egyre inkább terjed a kisebb városokban és a vidéki területeken. A be nem jelentett esetek száma is minden bizonnyal igen magas. Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint a mumbai nyomornegyedben lakók 57 százaléka esett át a fertőzésen. Egy hasonló vizsgálat Delhiben arra a következtetésre jutott, hogy a város minden negyedik lakosa megfertőződött. A szakértők azt állítják, hogy még mindig túl kevés tesztet végeznek el. Feltételezhető, hogy Indiában a világjárvány még messze van a csúcspontjától.

Mégis csak az ima marad?

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy Indiában hiába építettek szentélyt a koronavírusnak, hiszen a templomban való imádkozás is veszélyes! Két hónap alatt több száz ember fertőződött meg koronavírussal egy híres hindu templomban. A Tirumalai Venkateswara nevű templom amely a világ egyik legnagyobb és leggazdagabb hindu szentélye – személyzete körében 743 fertőzést regisztráltak. Ennek eredményeként két alkalmazott és egy volt alkalmazott halt bele a betegségbe. Nem világos, hogy a látogatók közül hányan fertőződtek meg, de nagyon valószínű, hogy azok száma jóval felülmúlja a szentély megfertőződött személyzetének számát. A templomot a fertőzések miatt egy időre bezárták ugyan, de körülbelül két hónappal ezelőtt újra megnyitották. A szentély vezetője elutasította a vádakat, miszerint csakis a pénzért nyitották volna újra az imahelyet, s azt is, hogy nem vették kellő figyelembe a távolságtartás és a higiénia szabályait.

Ayurveda istennő (Szerző: HPNadig/Wikipedia)