Željko Cvetojević szabadkai taxisofőr számára augusztus 25-e nap minden bizonnyal emlékezetes marad. Néhány perccel 17 óra után érkezett a hívás, hogy sürgősen menjen egy, a taxiállomáshoz közeli címre, írja a gradsubotica.co.rs.

A megadott címen négy utas várta, akik közül az egyik egy állapotos hölgy volt. Željko számára rögtön világos volt, hogy utasait a kórházba kell vinnie. Az út mindössze hét percig tartott, de mire a kórházba értek, a járműben már eggyel több utas volt. Éppen a kórház sürgősségi osztályának bejáratához értek, amikor a nő az autóban megszült és egy kislánynak adott életet.

A sofőr azt is megtudta, hogy hölgynek ez már az ötödik gyermeke.

Željko Cvetojević a sajtónak elmondta, hogy a nyolcéves sofőri pályafutása során számos alkalommal nyújtott segítséget, de arra még álmában sem gondolt, hogy egy szülésnél is jelen lesz majd.

A sofőr megjegyezte, hogy Szabadkán nem ez volt az első eset, hogy egy nő a taxiban szült. Néhány évvel ezelőtt egy másik taxitársaságban dolgozó kollégájával történt hasonló.

 Illusztráció (Fotó: Archív)