A szabadkai felsőfokú ügyészség vádemelési javaslatot nyújtott be P. M. (17) kiskorú páciens ellen, aki januárban megtámadta a Közkórház doktornőjét, írja a Blic.

A lap azt írja, hogy az ügyészségen folyamatban van a bűnvádi eljárás az az incidens miatt, melynek során a páciens megütötte Đ. B.-t. Az igazságügyi eljárás során egy pszichológiai-pszichiátriai szakvélemény is készült, miszerint a páciens nem volt tudatában tettének, emellett írástudatlan, és mozgásképtelen. A sértett jogi képviselője azonban megkérdőjelezi a szakértői vélemény megállapításait, és azt is, ahogyan a szakértői vizsgálatot lefolytatták, ezért most arra várnak, hogy a bíróság engedélyezzen egy újabb vizsgálatot.

A Szabad Magyar Szó is megírta, hogy január 27-én egy páciens öklével pofonvágta a közkórház szakorvosát, aki éppen egy vizsgálatot akart elvégezni.

Szabadkai Közkórház: A páciens pofonvágta a szakorvost

– A páciens családtagjainak kíséretében jelentkezett a kórház sürgősségi osztályán, akit az említett doktornő vizsgált meg, közben a páciens arcon ütötte. Ezt követően megállapítást nyert, hogy a doktornő könnyebb sérüléseket szenvedett. Az esetről értesítettük a rendőrséget és az illetékes minisztériumot – közölte a kórház vezetősége.

Az incidens után a család szerette volna elhagyni a kórházat, de az intézmény alkalmazottai ebben megakadályozták őket és kihívták a rendőrséget. Az ütéstől ugyanis a doktornőnek megrepedt a dobhártyája, és véraláfutások keletkeztek az arcán.

A szabadkai Közkórház (Fotó: Subotica.com)