Annak ellenére, hogy a június 21-i választásokon a köztársasági parlament 250 mandátumából a Szerb Haladó Párt (SNS) 188 képviselői helyet szerzett, Aleksandar Vučić köztársasági elnök, a párt vezetője bejelentette, hogy megtörténhet, két év múlva újra választunk. Nem csak köztársasági elnököt, aminek akkor menne az ideje, de minden szinten újra szavazhatunk. Hogy egy ennyire fölényes, ellenzék nélküli parlamenti többség ellenére miért tervez az elnök választást arra Nenad Kulačin az Al Jazeera honlapján megjelent kommentárjában kereste a választ.

– A június 21-i eredménnyel, ha akarná, királlyá, cárrá, törzsfőnökké nevezhetné ki saját magát. Átkeresztelhetné a hét egyik napját vagy az év egyik hónapját a saját nevére, a fehérből feketét csinálhatna. A hazugságokat már évek óta igazzá változtatja. Az a legvalószínűbb, hogy Koszovó miatt megváltoztatja az alkotmányt. De valami miatt kénytelen manipulálni, a saját embereivel és a néppel is.

Amíg a szolgálói izgatottan várják a számolgatások végét és a politikai karrierjük folytatását vagy befejezését, az egyszerű kisember joggal kérdezi, vajon miért jelenti be valaki, akinek ekkora fölénye van a parlamentben, hogy két év múlva újra választásokat tartanak. Vučić tetteit nem lehet azzal letudni, hogy vakon elfogadjuk azt, amit kimond. Mindenben is a manipulációt kell keresni, mert ez az egyik üzemanyag, amellyel működik – írja Kulačin, aki szerint nem arról van szó, hogy az elnök felkelt egy augusztusi reggelen és egy csapásra demokrata vált belőle.

– Az aktuális szerbiai parlamentnek nincs kellő potenciálja ahhoz, hogy túléljen egy teljes mandátumot. A demokrácia mércéi szerint Fehéroroszországhoz és Észak-Koreához áll legközelebb. De nem ez aggasztja Vučićot, kivéve, ha nem érzi lassan a nemzetközi közösség arra irányuló nyomását, hogy azért egy kicsit valóban túljátszotta a szerepét – véli a szerző, aki arra is emlékeztet, hogy Szerbiában az épp aktuális ellenzék szempontjából sikeres elnökválasztások után változtak meg a parlamenti erőviszonyok is.

– Szerbiában sohasem a parlamenti választásokon történt hatalomváltás. A hatalmat mindig az elnökválasztás segítségével sikerült leváltani. Vojislav Koštunica legyőzte Slobodan Miloševićet, majd 12 évvel később Tomislav Nikolić Boris Tadićot. Ezeket a győzelmeket követte a parlamenti győzelem. És éppen akkor, 2022-ben esedékes a következő elnökválasztásra – írja a publicista, aki azt az eshetőség sem tartja kizártnak, hogy ha Vučić reális veszélyt lát abban, hogy két év múlva veszíthetne, az alkotmánymódosítás során a köztársasági elnök megválasztására vonatkozó részt is megváltoztatná, nem közvetlen választáson történne az, hanem a parlament választaná meg az ország elnökét is, úgy ahogyan ezt számos más országban teszi.

2022-ben az ellenzéki sikerhez elengedhetetlen, hogy egy olyan jelöltet találjanak, aki nem csak a szavazók számára lesz elfogadható, de az ellenzéki pártok is kivétel nélkül mögé kell, hogy álljanak, véli Kulačin.

– Nagyfokú egységre lesz szükség, ami pillanatnyilag nem létezik. Valószínű, hogy sok pénzre is. Ezért kell most az ellenzéknek saját magával foglalkoznia, az „uáá, Vučić!“ nem elég.

Mindenki tisztában van Szerbiában azzal, hogy mi történik, milyen a helyzet. Annak ellenére, hogy a hétköznapok olyanok, amilyenek, Vučićot és hatalmát nem lehet leváltani azzal, hogy körülírjuk a pillanatnyi állapotokat. Tény, hogy senki normális nem gondolkodna új választás megtartásán egy olyan választás után két hónappal, amelyen kétharmados többséget szerzett, de a népnek az ilyen megállapításokból semmi haszna nincs. Harcolni kell a szabadságért. Bármilyen nehéz is legyen ez, de kiváltság harcolni érte. Már rég megállapítottuk, hogy Szerbia a haladók alatt az abszurd, az igazságtalanság, a legnagyobb lopások és a rabság országa lett. Mindaddig, amíg az ellenzék nem komolyodik meg, nem szedi össze magát és már nem biztosít alibit egy ilyen hatalomnak, Vučić azt tehet, amit és amikor akar – fogalmaz Kulačin, majd hozzáteszi, szerinte most Vučićnak az a legfontosabb, hogy pontot tegyen a Koszovóról szóló történt végére, amire már lassan megpróbálja felkészíteni a népet.

A teljes szöveget eredetiben itt találják.

 

Uroš Stambolić: Ilyen ellenzék mellett Vučić nem bukik meg

Húsz éve gyilkolták meg Ivan Stambolićot, a Szerb Szocialista Köztársaság elnökségének volt elnökét, akit sokan Slobodan Milošević mentorának tartottak, majd a legnagyobb politikai vetélytársa lett. Stambolićot 2000. augusztus 25-én rabolták el a rendőrség különleges alakulatának (JSO), az azóta feloszlatott vörössapkás alakulatnak a tagjai Košutnjakon. Állítólag kihallgatásra indultak vele. Megbilincselték, lábait megkötözték, a Tarcal (Fruška gora) hegységbe vitték. Letérdeltették, agyonlőtték. Holttestét egy gödörbe vetették, leöntötték mésszel, betemették. Stambolić földi maradványait 2003. március 28-án találták meg. Gyilkosait letartóztatták, jogerősen elítélte őket a bíróság – az Állambiztonság és a JSO magas rangú vezetői vannak az elítéltek között: Radomir Marković (15 év börtön), Milorad Ulemek Legija (40), Branko Berček (40), Nenad Bujošević (35), Leonid Milivojević (30), Duško Maričić (30), Nenad Ilić (15), Milorad Bracanović pedig év börtönbüntetést kapott.

A Danas napilap újságírója, Jelena Diković Ivan Stambolić unokájával, Uroš Stambolićtyal beszélgetett.

– Nem tartom számon, hány év telt el azóta. Vannak pillanatok, amikor megpróbálom felidézni a nagyapámat, de nem, mint politikust, hanem a nagyapát, akinek mindig volt ideje rám, akitől ajándékba kaptam egy indián ruhát, és aki nem volt hajlandó feladni, amikor kilátástalan helyzetbe került. Gyerek fejjel így néztem rá. Például volt olyan időszak, amikor úgy játszottam, hogy bedobáltam a játékaimat egy műanyag fotelbe, aminek az alján egy lyuk volt. Ő mindig, nagyon türelmesen kiszedegette a játékokat, míg a család többi tagja általában feladta, nem vett részt a játékomban – mesélte Uroš.

Arra a kérdésre, hogy milyennek látta az akkori Szerbiát Slobodan Miloševićtyel és a mait Aleksandar Vučićtyal az élen azt válaszolta, hogy a 90-es években gyerek volt, az akkori politikára úgy emlékszik, ahogyan az kihatott a családjára és az ország egészére a következő években.

– Nem lenne szerencsés azt az időszakot összehasonlítani a maival. Annak ellenére sem, hogy mindkét időszakban az emberek rosszul éltek, valamint annak érdekében, hogy eltereljék a figyelmet erről a tényről, gerjesztették a nemzetek közötti feszültséget, úgy ahogy ez ma is történik Montenegróval, ahol a nemzetre és a vallásra fektetik a hangsúlyt, és nem arra, hogyan élnek ezek a népek. Mindezt azért, hogy ne kelljen a montenegrói tengerpart privatizációjáról beszélni. Természetesen mindkét rendszernél létezett, létezik elnyomás, de ez Vučićnál másként működik, sokkal inkább a lakosságra mért gazdasági nyomáson alapul, ami arra a szintre ért, hogy alig lehet megélniük az embereknek a bevételükből, ha egyáltalán megtudnak. Mindkét rendszer rossz, de nem kell őket összehasonlítani, mert azzal tompítanánk mindkét rendszer kritikáját – emelte ki Uroš Stambolić.

Véleménye szerint a jelenlegi szerbiai ellenzék politizálása nem sokban különbözik Vučić politikájától, „mindkét tábor egyre inkább bulvárosodik, politikájuk befolyásos személyeket szolgál és nem az egyszerű, dolgozó embert, aki alig tud megélni”, véli Ivan Stambolić unokája, aki 2016-ban az LDP listáján indult a választáson. Akkor a nacionalizmus elleni harcot tartotta a legfontosabbnak, mára, mint mondta, radikálisan balra tolódtak a politikai nézetei.

Jelenleg a Tető a Fejünk Felett polgári csoportosulásban tevékenykedik. Ez a szervezet Szerbia-szerte szervez akciókat a kényszerű kilakoltatások ellen, de elképzelhetőnek tartja, hogy aktívan részt vesz majd a Radikális Baloldal Pártjának munkájában, amit a Szociáldemokrata Unió tagjainak egy része alapít jelenleg.

Bővebben ezen a linken.

(Fotó: N1/ Tanjug/Dragan Kujundžić)