Az emberek nagy többsége számára nem jelent semmiféle változást az, hogy Magyarország szigorítást vezetett be a határátlépést illetően – mondta Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában.

A VMSZ elnöke a Magyarországon szeptember elsejétől hatályba lépett határátlépési korlátozásokról szólva kiemelte, ránk vonatkozóan nincs lényegi változás:

– Alapjaiban az, amihez az előző hónapokban hozzászoktunk, az csak minimálisan változik. Tehát ez a szigorítás, ami most hatályba lépett, alapjaiban az emberek 99,5 százalékánál nem jelent semmiféle változást a mindennapjaik szempontjából. Az, aki a magyar határtól legfeljebb 30 kilométeres sávban tartózkodik és 24 órán belül visszatér országába, probléma nélkül elmehet Magyarországra, csak nem használhatja a kishatárforgalmi közúti átkelőket – ennyi a változás. Pásztor arra figyelmeztetett, arra kell készülni, hogy a diákok hétvégenként nem tudnak majd hazajönni.

A VMSZ elnöke azt kérte mindenkitől, a továbbiakban csakis akkor lépjék át a határt, ha az valóban fontos, mert a koronavírusszámok Magyarországon nem alakulnak a legjobban.

A pártelnök az iskolakezdésről is beszélt, és úgy fogalmazott, hogy az idei, ha nem is tipikus, mégis ünnepi, várakozással és örömteli az, hogy becsöngettek

– Minden esélye megvan annak, hogy a tanítás problémamentes legyen a járványveszély ellenére is, hiszen a pedagógustársadalom minden eshetőségre felkészült – tette hozzá a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádióban (Fotó: Pannon RTV)