Richard Grenell a Twitteren reagált a szerb portálokon megjelent hírekre: az Egyesült Államok balkáni különmegbízottja azt írta, hogy nem igazak azok az információk, amelyek arról szólnak, hogy a Fehér Házban az asztalra tett dokumentum egyik pontja azt tartalmazza, hogy Szerbia és Koszovó kölcsönösen ismerjék el egymást.

Grenell azzal a hírrel kapcsolatban, hogy Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke elé egy olyan dokumentumot tettek, amely azt várja el Belgrádtól, hogy ismerje el Koszovó függetlenségét, a Twitteren csak annyit írt: Nem igaz.

Mint ismeretes, néhány órával korábban Siniša Mali, Szerbia pénzügyminisztere a Tanjug hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a Fehér Házban zajló tárgyalás során egy olyan dokumentumot tettek az asztalra, amelynek egyik pontja azt tartalmazza, hogy Szerbia és Koszovó kölcsönösen ismerjék el egymást. Mali hozzátette, Aleksandar Vučićra, Szerbia elnökére hatalmas nyomást gyakorolnak.

„A Pristinával folytatott tárgyalások megkezdése óta ennél előnytelenebb dokumentumot még soha nem kaptunk. A tizenhat pontból a tizedik a kölcsönös elismerésről szó” – mondta Mali, akinek a nyilatkozatát a Tanjug hírügynökség közölte. A pénzügyminiszter szerint a tárgyaláson jelen levő húsz személy, s nemcsak az albánok, igen agresszíven reagálnak minden mondatra, amely a szerb küldöttségtől érkezik.

„Hatalmas a nyomás, számunkra ez egy nagyon nehéz téma. Aleksandar Vučić harcol, hogy sikerül-e kitartania, azt majd meglátjuk… Én is megyek vissza a tárgyalóterembe, folytatjuk a harcot a végsőkig, s ahogy az elnök is mondta, a megadás nem opció” – nyilatkozta Mali.