Megérkeztek a második nap után összesített adatok azok esetében, akik az A oktatási modellt – vagyis a tantermi oktatást – választották Horvátországban, írja a Večernji List.

A statisztika szerint 218 tanügyi dolgozó házi karanténba kényszerült, közülük hatvannégynek lett pozitív a koronavírus-tesztje. Az eddig összegyűjtött adatok szerint Horvátországban kedden 2031 tanuló esetében rendeltek el házi karantént, s közülük 277-en vannak azok, akiknek pozitív lett a tesztjük. A fertőzöttek között 206 olyan diák található, akik hét és tizennyolc év közöttiek.

Horvátországban az iskolák 92,72 százaléka választotta a hagyományos oktatást. Az oktatási intézmények mindössze hét százaléka döntött úgy, hogy a B modell szerint folyik majd a tanítás: ez abból áll, hogy az osztályt két részre osztják, s egyszer az osztály egyik fele megy iskolába, a másik fele pedig addig online tanul, utána pedig cserélnek. A horvát szakszervezeti vezetők szerint ez – a Szerbiában alkalmazott – a létező legrosszabb megoldás.

Első nap az iskolában (Fotó: vecernji.hr)