Történelmi mérkőzésre készül a Topolyai Sport Club, hiszen a Szabó Zoltán vezette együttes először lesz vendéglátó az európai kupaporondon: a TSC csütörtökön 21 órai kezdettel a bukaresti FCSB (korábban Steaua) ellen lép pályára a zentai Városi Stadionban.

A bukaresti csapat a hivatalos honlapján közölte, hogy meggyengülve érkezik majd holnap Zentára, ahol az esti órákban egy edzést is tartanak a tervek szerint. A bukaresti csapattól származó információk szerint az együttes a szakmai stáb nélkül érkezik majd szerdán Zentára, ugyanis valamennyiüknek pozitív lett a hétfőn elvégzett koronavírus tesztje.

Az FCSB honlapja szerint a szakmai stáb hat tagja és egy labdarúgó kapta el a koronavírust. A csapat edzője, Anton Petrea is koronavírusos, csakúgy, mint Andrei Miron, az együttes játékosa.

Rajtuk kívül nem tarthat még a csapattal: Thomas Neubert és Horea Codorean (erőnléti edzők), Sorin Cristof (fizioterapeuta), Bogdan Stoica (videóelemző), valamint Marius Ianuli (menedzser). A klub közleménye szerint a fertőzöttek egyikének sincsenek tünetei, de a szabályoknak megfelelően elkülönítették őket.

Az mindenki számára világos, hogy az említett egyének napi kapcsolatban voltak a többi labdarúgóval, s a szerb sajtó már arról is írt, hogy talán a legjobb lenne elhalasztani a mérkőzést. Az biztos, hogy most az Európai Labdarúgó-szövetségen (UEFA) a sor, hogy döntsön az esetleges halasztás mellett.