Több mint háromszáz helyi polgár írta alá azt a petíciót, ami a „Távozzon a bűz Nagybecskerekről!” elnevezést viseli.

A Polgári Fordulat nevű szervezet ma adta át a nagybecskereki önkormányzatnak az aláírásokat, amelyeket elektronikus formában és papír íveken is gyűjtöttek.

A petíció első követelése arra vonatkozik, hogy tűnjön el a bűz az ivóvízvezeték-hálózatból. Ennek kapcsán azt követelik, hogy hozzák nyilvánosságra a víztisztító sikertelen projektumának részleteit, és határozzák meg, kik ennek a több éve tartó fiaskónak a felelősei.

Második pontként a menhely végleges bezárását követelik, ugyanis az már évek óta elviselhetetlen bűzt áraszt és szennyezi a település levegőjét.

A harmadik követelés a kínai Linglong autógumi-gyár építkezésének leállítására vonatkozik, mivel az a petíció szervezői szerint törvénytelenül, környezeti hatástanulmány hiányában kiadott engedély alapján épül.

Negyedik pontként pedig azoknak a személyeknek a távozását követelik, akik miatt „bűzlik a város”, vagyis, hogy az állami és helyi közigazgatásban dolgozók hagyjanak fel a hatalmi párt direktíváinak teljesítésével, és ehelyett a törvény és a közérdek szerint, lelkiismeretesen járjanak el.

Illusztráció (Fotó: Archív)