Egy thai nemzeti park vezetőségének felettébb elege lett abból, hogy a hozzájuk érkező turisták, miután kigyönyörködték magukat a látnivalókban, távozáskor bizonyulnak annyira feledékenynek, hogy elhagyják a szemetüket. Ezért a vezetősé úgy döntött, postán a látogatók után küldi az eldobált szemetet, tudatta a BBC.

A Bangkok melletti Khao Yai nemzeti park kötelezi látogatóit, hogy a belépéskor adják meg a címüket. Így aztán az őrök tudják, hova kell postázni az esetleges feledékeny turisták által otthagyott üres palackokat és egyebeket.

A dolog érdekessége, hogy a turista még így jár jól, ugyanis a szemetelőkre a park szabályai szerint pénzbüntetést is kiszabhatnak, de akár ötéves börtönbüntetést is kaphatnak.

Hogy mennyire komolyan veszik a thai hatóságok a turisták által otthagyott szemét problémáját, annak ékes bizonyítéka a thai környezetvédelmi miniszter, Varawut Silpa-archa egy Facebook-posztja, ahol a tárcavezető egy „vissza a feladónak” típusú csomagról készült képet is megmutatott, a szövege pedig a következő:  „Ezt a Khao Yai nemzeti parkban felejtettétek”.