Predrag Kon epidemiológus, a köztársasági válságstáb tagja kijelentette, hogy Szerbiában jelenleg megközelítőleg 15.000 olyan polgár áll egészségügyi megfigyelés alatt, akik olyan országokból tértek haza, amelyek – a köztársasági váslságstáb megítélése szerint – kockázatosnak minősülnek a koronavírus-járvány szempontjából – írja a 021.rs.

„Ez az egész rendszer számára pozitív, mert  fontos, hogy minél előbb izoláljuk a fertőzötteket, ami kulcskérdés a járvány terjedésének szempontjából” – mondta Kon, aki az iskolásokra is kitért.

Adatai szerint egész Szerbiában mindössze 5 középiskolás esetében állapítottak meg koronavírust, ezek közül csak egy belgrádi.

Érdekes, hogy Kon megint merőben mást közölt, mint Mladen Šarčević oktatási miniszter, aki a múlt szerdán azt mondta, hogy 25 középiskolásnál mutatták ki a koronavírust.

https://szabadmagyarszo.com/2020/09/16/sarcevic-jelenleg-az-iskola-a-legbiztonsagosabb-hely/

„Az valószínűtlen, hogy a középiskolákba nem jutott be a vírus, az általános iskolákba pedig igen. Ez azt jelenti, hogy a középiskolákból inkább nem jelentik, vagy nem ismerik fel ezeket az eseteket, tehát nem vagyok benne biztos, hogy betartják a hatályos rendelkezéseket“ – fejtette ki véleményét a járványügyi szakember, aki az online oktatásról is beszélt.

„Egyelőre nem térünk át az online oktatásra, mert akkor jönnek a kérdések, hogy meddig tart? Pedig eltart még egy ideig, talán néhány évig is, amíg végérvényesen megoldódik a vírushelyzet, erre pedig a védőoltás sem nyújt végleges megoldást” – zárta szavait Kon.

Predrag Kon (Fotó: archív)