Ma délelőtt az USA belgrádi nagykövetségén megkezdődtek a megbeszélések a Szerbiai- és Koszovói Gazdasági Kamara, illetve Richard Grenell, az amerikai elnök Belgrád és Pristina kapcsolataival foglalkozó különmegbízottja, valamint a DFC, az amerikai Pénzügyi Fejlesztési Társaság delegációi között – írja az RTV honlapja.

A tervek szerint Grenell és a DFC köldöttsége ma 14 órakkor találkozik Aleksandar Vučić államfővel és Ana Brnabić miniszterelnökkel, utána pedig a felek közös nyilatkozatot írnak alá.

„Nem lennénk itt Donald Trump elnök közbenjárása nélkül. Ő azt gondolta, hogy ez megtörténhet. A gazdaságot kell előtérbe helyeznünk. A Belgrád és Pristina között aláírt szerződés munkahelyekről szól. Amit megígértünk, azt szeretnénk betartani” – mondta többek között Grenell, aki szerint ez egy üzenet Szerbia polgárainak.

Dragan Đukanović, a Külpolitikai Központ igazgatója azt mondta, hogy Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelme nem lesz kihatással az Egyesült Államok és a Nyugat-Balkán kapcsolataira és  Washington az elkövetkező néhány évben kedvezőbb környezetet kíván kialakítani a Belgrád és Pristina közötti politikai megegyezésnek.

Megkezdődtek a tárgyalások (Fotó: RTV)