Sir David Attenborough 94 évesen döntött úgy, hogy csatlakozik az Instagramhoz. Bemutatkozójában a klímaválságra szerette volna felhívni a figyelmet és ez olyan jól sikerült, hogy néhány óra alatt rekordot is döntött a közösségi oldalon.

Az Instagram közösségi oldal napokon belül ünnepli tizedik születésnapját. A kezdetekben kizárólag az Apple mobiltelefonos fotós közönségére koncentráló Instagram ma már nyitott mindenki felé és fényképek mellett rövid videókat is fel lehet tölteni, megosztani.

Sir David Attenborough múlt csütörtöki regisztrációja után alig több, mint négy óra telt el és máris egymillió követőt tudhatott maga mögött. Senki nem szerzett még ilyen gyorsan ennyi követőt az Instagramon, így ez a szám világrekord, amit be is jegyzett a Guinness World Records. A közösségi oldal rekordját eddig Jennifer Aniston színésznő tartotta, aki 5 óra 16 perc alatt gyűjtött egymillió követőt, amikor tavaly októberben regisztrált az Instagramra.

A hétfő reggelre már több mint 4,4 millió követővel rendelkező Attenborough bemutatkozó üzenetében azt mondja: tanulja a kommunikációnak ezt a számára nagyon új formáját, mert a világ nagy bajban van. A klímaváltozás, környezetszennyezés tűzvészeket, gleccserek olvadását, korallzátonyok, állatfajok pusztulását eredményezi, halak tűnnek el az óceánból, és folytathatnánk a felsorolást.

A világ kedvenc természettudósa a következőkben még több videót ígér, amelyekben szeretné elmagyarázni a klímaválsággal kapcsolatos problémákat és felhívni a figyelmet kezelésükre.

A brit természettudós 1957 óta készít természetfilmeket, sorozatokat. Rendkívüli népszerűségét annak (is) köszönheti, hogy kiválóan tudja elmagyarázni a bonyolult jelenségeket, tudományos eredményeket, érdekesen és egyszerűen tudja átadni a tudást. A néző sokszor akkor is odafigyel rá, amikor nem is akar, mert Attenborough olyan izgalmasan tudja bemutatni még azt is, hogyan beszélgetnek egymással a káposzták, mint mikor egy különleges állat mellett ücsörögve mesél a dzsungelben.

Attenborough-t a királyi család is népszerűsítette hétvégén, amikor Vilmos hercegékkel találkozott. A Kensington-palota Instagram oldalából kiderül, hogy a gyerekek különleges ajándékot kaptak a tudóstól, egy 23 millió éves, mészkőbe ágyazott cápafogat.

Sir David Attenborough előadás közben (2010) (Fotó: Wikipedia)