Predrag Kon epidemiológus, a köztársasági válságstáb tagja a Happy televízióban hétfőn azt mondta, hogy Szerbiában eddig 33 iskolában bukkant fel a koronavírus, ebből két intézményben egymást fertőzték meg a diákok – írja a 021.rs.

Kon szerint ezek az adatok „elfogadhatók”, véleménye szerint pedig a a tanítás a jelenlegi módon funkcionál majd tovább. Szerinte az iskolák járványszempontból kevésbé kockázatosak, mint a nagyobb közösségek, ahol nehezebben ellenőrizhető a szabályok betartása.

Szavai szerint 24 általános iskolából, illetve 9 középiskolából jeleztek fertőzött gyerekeket.

Kon az elmúlt héten kirobbant botrányról is beszélt, miszerint a járványnak valójában háromszor több halálos áldozata van, mint azt a hivatalos adatok mutatják. Véleménye szerint ezt ki kell vizsgálni. Ezt egyébként Aleksandar Vučić elnök is megígérte.

Vučić: Felülvizsgáljuk a koronavírus-fertőzésben elhunytak számát

„Ha a járvány kezdetekor a halottak száma nagyobb is lett volna, akkor is ugyanazokat az intézkedéseket foganatosítjuk, de valószínűleg később enyhítettünk volna ezeken. Minden európai országban az enyhítések után nőtt meg a fertőzöttek száma. Nálunk az enyhítések következtében hamarabb következett be a második hullám, júniusban és júliusban. Európa más részeit most érte el” – mondta Kon, aki szerint a választások megtartása nem játszott szerepet a fertőzés terjedésében. Azon a véleményen van, hogy a fertőzések nagy része a szerb labarúgó kupa döntőjének június 24-én Nišben megrendezett mérkőzésével van összefüggésben, ahol mintegy 10.000-en voltak.

 Predrag Kon (Fotó: archív)