Egyre ritkábban vannak erős érzelmeim. Nem bosszant fel a napi politika, nem idegesít a kicsinyes bürokrácia, a végtelennek tűnő sorok a bank előtt, nem zökkentenek ki a pitiáner hatalmaskodók, sportmérkőzések, közlekedési dugók, lájkvadász beszólogatások, mindenen áttaposó kultúrpolitikai cunamik. Nem dühít fel az emberi hülyeség – gondoltam magamról mostanáig. De ma elérkezett az a pont, ahol már engem is nagyon fölbasztak – ahogy azt mifelénk mondani szokás. Nem, nem az „LMBTQ-mesekönyvről” van szó. Illetve közvetve de.
A barátnőm küldött át egy hvg-cikket, ami egy másik portálon megjelentetett vezércikkről szólt. Ez a másik portál nem azonos az azonos néven futó felvidéki hetilappal. Hangsúlyozom, ez egy magyarországi oldal – vasarnap.hu. Erős barátság fűz a felvidéki lap egyik munkatársához, ezért tartom fontosnak megjegyezni, hogy ügyeljünk a különbségekre. Ne keverjük a szezont a fazonnal – most se.
Röviden: tudományos munkatárs úr szerint Lázár Ervin képzettársításai indokolatlanul összezavarják a gyerekeket. Különösen zavarja A hétfejű tündér című mese. Szerinte a gyerekek viccesnek találják a jó tündér és a hétfejű sárkány mesebeli archetípusából összegyúrt „ellentmondásos semmilyen-karaktert”, a hétfejű tündért, ami szerinte csak egy öncélú és zavaró társítás”.
„Van némi humor is benne, hiszen össze nem illő dolgok társulnak, de ennél nem történik több – s ha mégis történik, az csak még rosszabb” – teszi hozzá a további rémségekkel és veszélyekkel riogatva a nyájas olvasót. Hozzáteszi még, hogy „látszólag igazolva vagyon az, hogy jó ez a mese, mert a 9 év fölötti gyerekeket már megnevetteti. Ez a kis vicces mozzanat azonban fogalomzavart és értékvesztést eredményez.”
Azért ez a sok idézet a cikkből, hogy megerősítsem, nem egyszeri tévedésről vagy elírásról van szó. Tudományos munkatárs úr szerint ezen a mesén nevetnek a gyerekek, mert vicces. De szórakoztatja azokat a felnőtteket is, akik „bizonyos szempontból megrekedtek a fejlődésük »konkrét« műveleti szakaszában”. Na, ezen a ponton valóban lenne egy kis okunk a nevetésre, már ha van hozzá gyomrunk, azok után, hogy elolvastuk ezt a garantáltan „nem öncélú” tudományoskodó handabandát.
Ezen a ponton viszont nekem is színt kell vallanom, én IS elfogult vagyok, na nem egy párt vagy egy ideológia, hanem a gyermekirodalom és konkrétan ez iránt a mese iránt. Még nem voltam iskolás, de már olvastam. Kaptam egy könyvet: fele mese, fele vers. Tünemény – ha jól emlékszem, ez volt az címe. Itt olvastam Lázár Ervin meséjét, A hétfejű tündért először, aztán másodszor, majd századszor és ezredszer is. Ez volt a kedvenc mesém. Egyszer sem nevettem rajta.
A hétfejű tündér világirodalom legszomorúbb meséje. Arról szól, hogy egy kisgyerek külső ellenséget kreál magának, mert képtelen önmagával szembenézni. Ez az „ellenség” a hétfejű tündér, ennek a megölésére esküszik fel, mert abban hisz, hogy ha elpusztítja, akkor nem lesz többé csúnya, amilyennek érzi magát. Csak amikor levágja a Tündér hetedik fejét is, akkor jön rá, hogy a világ legjóságosabb tündérét akarta meggyilkolni: „Ez nem öl meg engem, ez nem varázsolt el engem, ez nem bánt engem, ez szeret engem” – döbben rá sírva. A tündér szeme tükrében meglátja magát, a lába egyenes, a hasa sima, a feje hosszúkás, se nem bandzsa, se lapátfülű, se tyúkmellű, se harcsaszájú. Ezután térdre esik a tündér előtt, és kéri, hogy hadd legyen a testőre, nehogy valaki az utolsó megmaradt fejét is levágja.
Tudományos munkatárs úr vagy nem olvasta el ezt a mesét, vagy egy átlagos ötéves szövegértési képessége is meghaladja az ő olvasási szintjét. Vagy talán nagyon is jól értette a mesét, csak az, hogy valaki minden frusztrációjáért valaki mást hibáztat, teremt magának egy külső ellenséget, és annak a megsemmisítésében látja önmaga sorsának a jobbra fordulását túlságosan is valós és aktuális etikai dilemmához vezet, ezért jobb csukott szemmel átlapozni, bedarálni, elégetni, szétszaggatni, lepisálni, felrobbantani, elbarikádozni, kirekeszteni, megalázni, elfelejteni – ezt a mesét.
Én viszont itt maradok a tündért vigyázni, mert ez a kötelességem.
Ne is próbáljatok rossz szándékkal közelíteni hozzá! Nem engedhetem bántani.
Mert egy bolond – újra – levágta hat fejét, csak egy maradt neki. Erre az egyre vigyázzunk hát mindannyian. Lándzsával, karddal, baloskával, péklapáttal, szablyával, vassal, vérrel, vencsellővel. És szeretettel.
Basity Gréta
