A Surdulica melletti Masurica település általános iskolájában csütörtökön az egyik tanárnő férje fizikailag bántalmazott egy tanulót.

Az első információk szerint a tanárnő férje, M. S. berontott az osztályterembe és megvert egy fejlődési zavarokkal küzdő roma gyereket, miközben ő sikoltozott és könyörgött, hogy ne verjék meg.

A tanár a szemtanuk szerint nem avatkozott be a dologba, csendes szemlélője volt az eseményeknek és semmilyen módon nem reagált. Szintén a szemtanuk szerint az óra után azonban elsírta magát – írja az Info Vranjske hírportál.

Az általános iskola kihelyezett tagozatának épületébe megérkezett a nap folyamán az igazgató, a pedagógus és a rendőrség is. A pedagógus feladata volt, hogy a láthatóan ideges szülőkkel beszélgessen.

A portál szerint az iskolaigazgató nem kívánt nyilatkozni az esetről.

Illusztráció (Fotó: Shutterstock)