Az ENSZ egészségügyi szervezetének vezető szakértője azt állítja, hogy sokat kell még várni arra, hogy a Föld teljes lakosságát be lehessen oltani koronavírus elleni vakcinával – írja a 444.hu.

Soumya Swaminathan szerint arra reális esély van, hogy 2021-re elkészüljön a várva-várt védőoltás, de abból az első időszakban nem tudnak majd eleget gyártani, és szétosztani a világon ahhoz, hogy mindenkinek jusson.

Véleménye szerint a fiatal és egészséges népességnek 2022-ig várnia kell, hogy megkapja az oltást a most leginkább reálisnak látszó forgatókönyv szerint.

A WHO szakértője arra is figyelmeztetett, hogy első körben az egészségügyi dolgozókat kellene oltani, majd a leginkább veszélyeztetett csoportokat, és az időseket mindenképpen előre kellene venni. Ehhez szükség lesz tudományosan megalapozott protokollra is. Szerinte az átlagemberek 2021-ben még nem juthatnak oltáshoz.

Arra is figyelmeztetett, hogy a következő hetekben növekszik majd a halálesetek száma, erre utal az egyre több megbetegedés szerte a világon.

Illusztráció (Fotó: archív)