A válságtörzs önkínzó módon verte be az utolsó szegeket saját hitelességének koporsójába -jelentette ki a NOVA S reggeli műsorában szombaton Zoran Radovanović epidemiológus annak kapcsán, hogy a válságtörzs tagjai pénteken egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek közzé a maszkok szabadtéri viselésének kötelezettségéről.

„Így nem lehet viselkedni. Nem lehet azt mondani, hogy most akkor bevezetünk valamit, aztán pedig, amikor valaki rákérdez, hogyan tartatják azt be, hirtelen a homlokukra csapnak, hogy hát erre nem gondoltak… Így nem lehet viselkedni, ez komédia” – mondta a járványügyi szakértő, aki szerint ha valaki egy döntés meghozatalát fontolgatja, annak következményeivel is számolnia kell, fel kell mérnie, hogyan hajtható végre a döntés, hogyan lehet a polgárokat rábírni a döntés betartására és mit tesz, ha a polgárok szembeszegülnek a döntéssel.

Radovanović arról is beszélt, hogy a pénteki bejelentéseket követően előbb meglepődött, majd aggódni kezdett. „A koronavírus-járvány harmadik hulláma megkezdődött. A nyári, feleslegesen elszabadított hullám után már a harmadikat éljük át. A helyzet viszont egyre komolyabb: az emberekben egyre nagyobb a válságtörzs hitelességével kapcsolatos ellenérzés – és ez a legenyhébb kifejezés, amelyet használhatok” – mondta a szakember.

Annak kapcsán, hogy a válságtörzs előbb bejelentette a maszkok szabadtéren viselésének kötelezővé tételét, majd ugyanezt gyorsan cáfolta is, a járványügyi szakértő azt mondta: ez nemcsak az álláspont megváltoztatása, hanem valami sokkal komolyabb, ugyanis arra utal, hogy a válságtörzs saját döntéseit nem fogja fel elég komolyan és nem törődik azok végrehajthatóságával.

Radovanović emlékeztetett, hogy a válságtörzs szeptemberben is manipulálta a járvánnyal kapcsolatos adatokat, ami tovább rombolja ennek a testületnek a szavahihetőségét is és a döntéseikbe vetett bizalmat is.