A Szerbiai Telekom bejelentette, hogy kifizeti a 2020-ra vonatkozó osztalékot a részvényeseknek, ami összesen 2,06 milliárd dinárt jelent, írja a Blic. De mit is jelent ez pontosan a polgárok számára?

Minden szerbiai állampolgár, aki jogosult volt a részvényekre, összesen 31 részvényt kapott a Telekomtól. Az új közlemény értelmében ez a vállalat, minden részvény után nettó 2,19 dinárt fizet, vagyis összesen mintegy 68 dinárra számíthatnak mindazok, akiknek van Telekomos részvényük.

Az osztalék értéke bruttó 2,58 dinár részvényenként, amelyre minden polgár jogosult, akinek október 15-vel bezárólag részvénye van a vállalatnál, közölte a Telekom igazgatója, Predrag Ćulibrk.

A Szerbiai Telekomnak egy milliárd részvénye van, a legnagyobb részvényes pedig az állam, 58,1 százalékkal. A Telekomnak mindössze 20 százalék részesedése van, a többi magánszemélyek tulajdonában van.

A polgárok a posták tolóablakainál tudják felvenni majd a pénzt, személyesen, a személyi igazolványuk felmutatásával. Hogy pontosan mikor is lesz a kifizetés, egyelőre nem tudni.

Mennyi részvényünk is van?

Az arra jogosult polgároknak egyébként a Telekom mellett a NIS osztott egyénenként 5 darab részvényt, majd a Nikola Tesla Repülőtér egyet-egyet. A NIS részvénye ma egyenként 558 dinárt, míg a reptéré 930 dinárt ér.

      Illusztráció