Egyre tudatosabbak és felkészültebbek az autótulajdonosok, és nem várják meg az utolsó pillanatot, november elsejét, hogy lecseréljék a nyári gumikat a télire. A csere a javítóműhelyekben átlagosan 500 és 900 dinár között mozog kerekenként, míg az új téligumik árai 3500 és 20 000 dinár között mozognak, írja a Blic.

A gumijavító műhelyekben azt mondják, az idén időben felkészülnek a sofőrök, így sokan már most kérnek időpontot a cserére, amelynek ára a kerék nagyságától függ. A téligumikat a szakember szerint 3-4 idényen keresztül lehet használni, azt követően újat kell venni, ami nem kis kiadás egy családnak.

A legolcsóbb és legsilányabb minőségű téligumik ára 3500 dinár kerekenként, például egy Fiat Punto esetében, de jó, premium minőségű téligumiért pedig 10 000 dinárt kell fizetni. Hozzáteszik, egy középkategóriájú autóra az új abroncs  4.500 és 7.500 dinár között mozog, míg a terepjárókra 7500 és 20.000 dinár között kell fizetni kerekenként.

A szakember elmondta, hogy a gumikon semmiképp sem szabad takarékoskodni, és azokat muszáj mind a négy keréken lecserélni, hiszen amennyiben csak a hátsó kerekeken cseréljük azokat le, fékezéskor biztos az ütközés. Kiemelten fontos, hogy a mélység a gumikon legalább 4 milliméter legyen – ez a minimum minimum, teszik hozzá.

A szakemberek azt is kiemelik, hogy az univerzális gumik csak azoknak a sofőröknek felelnek meg a téli időszakban is, akik egy évben nem hajtanak le többet 10 000 kilométernél. Ennek ellenére azt javasolják, téli gumit mindenképp használjunk, a saját biztonságunk érdekében.

A nyári gumik egyébként már 7 Celsius-fok alatt rendkívül csúsznak, ezért azokat minél előbb le kell cserélni.

A büntetés egyébként 10 000 és 800 000 dinár is lehet, amennyiben a rendőrség azon kap bennünket, hogy téli útviszonyok közepette nyári gumikat használunk. Egyes esetekben a börtönbüntetés sem marad el, ami akár 12 évig is terjedhet, amennyiben a téligumi felszerelésének hiányában halálos közúti balesetet okozunk.

Ki kell azonban emelni, hogy nem kapunk büntetést, amennyiben az utakon nincs jég vagy hó, de még egyszer hozzáteszik a szakemberek: a nyári gumik 7 Celsius-fok alatt már nem biztonságosak.

   Archívum