A szerb képviselőház elfogadta Ivica Dačić lemondását a szerb kormányban betöltött első alelnöki és a külügyminiszteri tisztségéről. Az ülésen addig elnöklő, Smilja Tišma úgy fogalmazott, hogy ezzel véget ért Dačić szerb kormányban való munkaviszonya.

A képviselők megvitatták a javaslatot, hogy Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke töltse be ezentúl szkupstina-elnöki posztot, majd 225 igen és 1 nem szavazattal, tartózkodás nélkül meg is választották.

A politikus emlékeztetett, hogy 1992-ben jutott be a képviselőházba, ettől kezdve minden mandátumban képviselő volt.

– Ez nekem olyan, mint a hazatérés és nagy megtiszteltetésnek veszem. Tudják, voltam már kormányfő, kül- és belügyminiszter… Parlament elnökének lenni a legmagasabb tisztség, amit eddig betölthettem – fogalmazott Dačić, aki viccesen megjegyezte, hogy öröm számára, hogy Broz és a király is rá szavazott.

– Mármint úgy értem, a király itt van, Broz pedig amott – viccelődött a parlament újonnan megválasztott elnöke.