Megkeződödött az azonosításuk azoknak a személyeknek, akiknek a csontjaikat egy Szerbiából Paraguayba érkező konténerben találták meg, közölte az abc.py portál.

A dokumentumok alapján eddig három marokkói és egy egyiptomi származású fiatalember utazott a műtrágyaszállítmány között. A törvényszéki orvos szerint legkevesebb egy személynél fulladás okozhatta a halált. Az eddig rendelkezésre álló adatokat és információkat a helyi illetékesek elküldték a Vöröskeresztnek, hogy segítsenek az újabb adatok összegyűjtésében, valamint az Interpolnak is, amelynek a feladata a szörnyű esettel kapcsolatos tények felderítése lesz.

A konténer, mely három hónappal ezelőtt indult útra Szerbiából, Argentínán keresztül a hét elején érkezett a paraguayi főváros, Asunción folyami kikötőjébe.

Marcelo Saldívar ügyész közölte, hogy az elhunytak feltehetően potyautasok voltak.

– Azt feltételezzük, hogy feltörték a konténert, hogy abban ide utazzanak. Nyilvánvalóan rosszul mérték fel a távolságot és ezért nem élték túl az utazást – mondta Saldívar, miután a rendőrök az első öt holttestet megtalálták.

Saldívar elmondása szerint a konténerben, ahol a holttestek voltak, 72 órára elegendő ételt, vizet és süteményt találtak, továbbá poggyászt, és egy szellőzőnyílást. Az ügyész kiemelte, hogy az elhunytaknak már csak a csontjai és a hajuk maradt meg.

Csak a hajuk és a csontjaik maradtak meg a halottaknak (Fotó: Tanjug)