Belehalt sérüléseibe Aleksandar Šarac (35), az a Partizan szurkoló, akit október 17-én lőttek le egy belgrádi bevásárlóközpontban – írja a nova.rs.

Šarac ellen, aki állítólag a Pink Panther rablóbanda tagja volt, már legalább három merényletet követtek el, de eddig mindegyiket túlélte.

Dér Csaba korábbi célpontját lőtték meg

Először 2012-ben tévedésből a szomszédja házára dobtak bombát, majd 2018-ban szintén hasonló merényletet úszott meg.

Šaracot tavaly januárban a csantavéri Dér Csaba próbálta meggyilkolni, de a felbérelt támadó akkor egy másik férfival tévesztette össze célpontját, így a halálos lövések a babakocsit éppen autóba helyező rokont, Šarac sógorát érték.

Rámosolygott, majd hidegvérűen lelőtte (VIDEÓ)

Korábban itt foglalkoztunk azzal, hogy a Partizan ultrái az közösségi médiában jelentették be Šarac meggyilkolását.

Illusztráció (Fotó: nova.rs)