Az Egészségügyi Minisztérium hivatalos közlése szerint Szerbiában október 27-én huszonnégy óra alatt 1053 új típusú koronavírussal fertőzött személyt regisztráltak, s öt személy elhunyt. Az új fertőzöttek száma ezzel rekordot döntött, ugyanis huszonnégy óra alatt még sosem volt ezer felett a számuk. A szerb sajtó azonnal körbejárta a növekvő esetszám lehetséges következményeit. Ami biztos, hogy a köztársasági válságtörzs a héten még egyszer összeül, s nagyon valószínű, hogy a napirenden az új intézkedések meghozatala szerepel majd.

A tájékoztatási eszközök szerint az egyik lehetséges szigorítás az lesz, csak az léphet be az országba, aki rendelkezik negatív PCR-teszttel. Hogy ez pontosan hogyan néz majd ki, s a szerbiai lakhellyel rendelkezők, vagy épp az ingázók esetében is szükség lesz-e a negatív tesztre az országba való belépéskor. A Blic értesülései szerint a másik szigorítás az lehet, hogy a szórakozóhelyek és az éttermek nyitvatartását lerövidítik, vagyis 23 óra helyett 20 vagy 21 óráig lehetnek majd nyitva. Erről már többször is beszéltek a válságtörzs tagjai, és Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter is szóba hozta ezt a lehetőséget.

A szakértők szerint az új fertőzöttek között a legtöbben 20 és 40 év közöttiek: többen is megemlítették, hogy a vírus terjedésének az esélye a szórakozóhelyeken és a bulikon a legnagyobb.