A 82 éves nagykikindai Hollósi Irén házának falát már nyolcadik alkalommal rongálták meg. Ismét fekete festékkel kenték össze a falakat – írja az RTV honlapja.

Az idős asszony minden alkalommal feljelentést tett a rendőrségen, a rongálókat mégsem sikerült megtalálni. Az egyedül élő asszony nem érzi magát biztonságban, annak ellenére, hogy a családja biztonsági kamerát is szereltetett a házra, amely Nagykikindán a Tatić fivérek utca végén található.

„Nyolcadszor rongálják meg ilyen módon a falat. Öt évvel ezelőtt kezdődött, azóta évente legalább egyszer ez történik. Most egy hét leforgása alatt kétszer is összefestették a ház falát, még a csöngőt is tönkretették. Egyedül élek, csak egy kiskutyám van. Ha éjszaka valamilyen zajt hallok, félelem tölt el, nem tudom miért csinálják ezt” – panaszkodott az idős asszony, aki értetlenül áll a rongálás előtt.

Varga Mária, az idős asszony lánya sem érti a dolgot, de félti édesanyja életét és egészségét.

„Mi visszahúzódó család vagyunk, senkivel nincs konfliktusunk, de minden nap azon idegeskedünk, hogy valaki művelt-e valamit a házzal. Nem látom semmilyen okát annak, hogy valaki így viselkedjen” – mondta Varga Mária az RTV stábjának.

Nagykikinda

Az idős asszony nem érzi magát biztonságban

Tóth Ramóna, a nagykikindai községi tanács kisebbségekkel, nemi egyenlőséggel és családpolitikai ügyekkel megbízott tagja szerint a helyi önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy fény derüljön az elkövetők kilétére.

„Arra törekszünk, hogy a város biztonságos legyen mindeki számára, legyen fiatal, vagy idős. Reméljük jó úton haladunk afelé, hogy a helyzet javuljon” – mondta a tanácstag.

Nikola Lukač, a város polgármestere szerint szégyenteljes és elfogodhatatlan, hogy ilyen történjen Nagykikindán.

A helyi illetékesek fogadkozásai ellenére a rendőrség mindeddig nem akadt az elkövetők nyomára.

Ismeretlenek már nyolcadszor rongálták meg a ház falát (Fotók: RTV)