Rade Panić a Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének elnöke kijelentette, hogy a kormány nem reagált kellőképpen a kronavírus-járványra abban az időszakban, amikor ezt megtehette volna. Ennek következtében Szerbiában az orvosok és egészségügyi dolgozók hátrányos helyzetbe kerültek, a fertőzöttek száma pedig gyorsan nő – írja a Nova S portál.

Panić szerint a hatalmat a polgároktól való félelme vezérli a döntések meghozatalában.

„Már hosszú ideje beszélünk arról, hogy be kellene tartani a hatályos intézkedéseket, illetve szigorítani is lehetne ezeken. A kormány azonban késik ezekkel az intézkedésekkel. Volt egy olyan kedvező járványügyi időszak, amikor ezt megtehették volna, most meg talán a legrosszabb helyzetben vagyunk, mert nálunk terjed a leggyorsabban a vírus” – modnta a szakszervezeti elnök, aki arra is kitért, hogy Szerbiában nincs elegendő egészségügyi dolgozó.

„A kedvező vírushelyzetet arra kellett volna kihasználni, hogy az egészségügyi dolgozók olyan szakképzéseken vegyenek részt, amelyek segítségével tapasztalatot szereznek a koronavírus elleni küzdelemről, hogy a megfelelő védőfelszerélesek és a lélegeztetőgépek a kellő helyekre kerüljenek, és felkészülten várjuk a következő hullámot. Ehelyett megnyitották Belgrádban a régió legnagyobb üzletközpontját, Novi Pazarban pedig egy nagy kereskedelmi lánc üzletét a járvány kellős közepén. Úgy tűnik, mintha valaki a hatalom képviselői közül szándékosan a polgárok ellen dolgozna” – fejtette ki véleményét Panić.

„A kollégák dühösek és kimerültek. Kevesen vagyunk, nincs elegendő védőfelszerelés, nagy a nyomás a páciensek részéről. Belgrádban már annyira nincs kórházi ágy, hogy rövidesen választanunk kell kit kezeljünk. Kinek az érdeke, hogy Szerbiában romoljon a járványhelyzet?” – tette fel a kérdést, majd egyes vezető politikusok viselkedésére is kitért.

„A gyerekek nem azt csinálják, amit mondanak nekik, hanem amit a felnőttektől látnak. Ha az elnök folyamatosan maszk nélkül jelenik meg, ha egyes politikusok ünnepségeket rendeznek, akkor a polgárok is ezt fogják tenni“ – mondta Panić, aki szerint a köztársasági válságstábban helyet kapó orvosok egyetlen alkalommal sem szólították fel a politikusokat arra, hogy tartsák be azokat az intézkedéseket, amikett ők maguk hoztak, pedig ezt megtehették volna.

„Predrag Kon már legalább egy hónapja a sorok között azt üzeni, hogy szigorítsanak a rendelkezéseken és az ellenőrzéseken. Nyíltan ki kellene hogy álljon és beszélnie kellene a problémákról, vagyis hogy miért nem tartják be az eddig hozott rendelkezéseket, mi van a háttérben. El kellene határolódnia a válságstábtól. Így két széken ül egyszerre” – zárta szavait Panić.

Rade Panić (Fotó: archív)