Pontosan tíz nappal ezelőtt újra zavaros lett a Krivaja vize Szenttamáson, a Szívnél napok óta barnás színű és habzik, emellett pedig a folyóból semmihez sem hasonlítható orrfacsaró bűz árad – adta hírül a szenttamas.rs hétfőn.

A helyi hírportál újságírója rámutat, a nyár folyamán, pontosabban augusztusban már volt egy hasonló helyzet, akkor a még megmaradt halak is elpusztultak, viszont a Krivaja vizét a Bácskai nagycsatornából jövő, „visszafelé” folyó víz részben felhigította, ezért a zavaros és büdös víz pár nap alatt átfolyt a településen.

Megállapítja, az egykoron gyönyörű halakkal teli vajdasági folyóból valaki(k) szennyvízcsatornát csinált(ak), amelynek tartalma erősen szennyvízgödörre emlékeztet.

„Azt, hogy a Krivaját Bajsán és Topolyán évek óta szennyezik, szinte minden szenttamási polgár tudja, de már érzik is ugyanazt a bűzt, amit az említett települések mellett a kishegyesi és bácsfeketehegyi polgárok. Az előállt helyzetben teljesen felesleges azt kérdezni, hogy meddig tűrjük mi, szenttamásiak mindezt” – teszi fel a kérdést a hírportál újságírója. Majd felháborodottan folytatja: „Inkább azt a kérdést kellene feltenni, hogy mennyi időnk maradt hátra, még mielőtt mindannyiunkat megmérgeznek? Mert az igaz, hogy a községben vannak olyan fizetett tisztviselők, képviselők, szakemberek, akik feladata (lenne) a közjó és a környezetvédelem, akik különböző felügyelőségi pozíciókban dolgoznak, és akik évek óta semmit sem tesznek a fenti probléma megakadályozása érdekében? Joggal állapítható meg, hogy ezek az emberek vagy nem tudják hogy mi a feladatuk, vagy korruptak”.

Az írásból azt is megtudhatjuk, hogy a szenttamási Ökológiai Mozgalom vezetősége hétfőn írásban fordul az önkormányzathoz, amelyben kezdeményezi a Krivaja további szennyezésének azonnali leállítására egy közös akció részleteinek kidolgozását.

A mozgalom elnöke, Dragan Kurjački ezzel kapcsolatban közölte, igyekeznek betartani az illetékes intézmények megszólításának maximális sorrendjét. „Nem vagyunk könnyű tárgyalópartnerek, mert az egyesületek többségétől eltérően soha nem kértünk eszközöket a községi kasszából, és nem is fogunk. Nekünk nem pénzre, hanem tiszta és egészséges környezetre, Krivajára, csatornára stb. van szükségünk. Amennyiben az önkormányzat hajlandó velünk minderről tárgyalni, az összejövetelre meghívást kapnak a sajtó képviselői is. Amennyiben viszont az önkormányzat nem hajlandó tárgyalni, a jövőben nem fordulunk többet hozzájuk, hanem radikális lépések következnek”, olvasható többek között a szenttamási zöldek vasárnap kiadott közleményében.

„Lehet, hogy a szenttamásiaknak kezükbe kellene venni a dolgok irányítását, megkeresni azt, aki mérgez bennünket, akinek nem számít az itt felnövő generáció jövője, akinek a pénz fontosabb, mint a környezet, amelyben él? Mert egyszer úgyis meglesznek a felelősök. Ilyen-olyan büntetés helyett addig kellene fürödniük a Krivaja vizében, amíg jól be nem nyelnek belőle. Ez lenne a megoldás?” – teszi fel a hírportál újságírója a kérdést a szenttamásiaknak.

Továbbra is bűzlik a Krivaja Szenttamáson (Fotó: szenttamas.rs/EPOS)