Az újságírók elleni támadások nem csillapodnak, gyakoribbak és brutálisabbak, állapította meg Zoran Pašalić polgári jogvédő, aki Žaklina Tatalović újságíró sértegetésére reagált, amelyre a Pink Televízió egyik műsorában került sor, hangsúlyozva, hogy az elmúlt hónapokban az újságírók, különösen az újságírónők elleni támadások nem enyhültek.

Zoran Pašalić kiemelte, hogy az újságírónők sértegetése és kigúnyolása egyre gyakoribb és brutálisabb, és figyelmeztet ez egyre növekvő intoleranciára, valamint a társadalomban a legalapvetőbb párbeszéd kialakításának lehetetlenségére.

„Aca Lukas énekes a Pink Televízió egyik vasárnapi műsorában a legprimitívebb módon sértegette az N1 Televízió újságírónőjét, Žaklina Tatalovićot, anélkül, hogy őt ebben a műsorvezető megakadályozta, vagy arra figyelmeztette volna, hogy a szavai elfogadhatatlanok és megengedhetetlenek egy televíziós műsorban. Aca Lukas vicces szeretett volna lenni, és vulgáris módon a nevetség tárgyává tette Žaklina Tatalovićot, és így a gyakorlatban verbális erőszakot demonstrált, tudatában annak, hogy semmilyen következménye nem lesz az ilyen viselkedésének. Tudta, hogy nem fogja senki felelősségre vonni sem őt, sem a műsor szerkesztőjét és házigazdáját, sem a Pink Televíziót, mint műsorszolgáltatót. Ez azért lehetséges, mert a már ebben a szennyezett nyilvános beszédben a nőgyűlöletet természetesnek veszik, olyannyira, hogy nyilvánosan csak ritkán ítéljük el a nők ellen irányuló sértéseket és fenyegetéseket” – állítja az ombudsman.

A szerbiai újságíró szervezetek képviselőivel folytatott megbeszélések révén a polgári jogvédő az Európa Tanács platformjának példáján egy egyedülálló médiaplatform létrehozását kezdeményezte és hozta létre, amelyben regisztrálják az összes támadást, amely a szerbiai újságírók ellen irányul, valamint az illetékes állami szervek reakcióit is nyilvántartják – áll a polgári jogvédő közleményében.

„Az újságírónők elleni verbális erőszak eddig is a kiemelkedő helyen szerepelt az újságírók elleni támadások között, éppen ezért továbbra is egy speciális szegmense a médiaplatformnak. Ezeknek a támadásoknak a nyilvántartásával, a nyilvános elítélésük és megfelelő szankciók rögzítésével a médiaplatform egyértelműen meg fogja mutatni, hogy társadalmunkban az ilyen megnyilvánulások megengedhetetleneke és büntetendők ” – mutat rá Pašalić.

Az ombudsman felszólította az illetékes állami szerveket és intézményeket, hogy mindenhol és minden esetben biztosítsák az újságírók és az újságírónők munkáját.

„Az állami szervek és intézmények, valamint a közélet minden résztvevője következetes reakciójával az erőszak és az agresszív viselkedés minden jelenségére hozzájárul a társadalomban tapasztalható feszültségek csillapításához” – hangsúlyozza az ombudsman.

Aleksandar Vuksanović, művésznevén Aca Lukas a Pink Televízió vasárnapi élő műsorában kijelentéseivel folyamatosan sértegette Žaklina Tatalović megjelenését és méltóságát. A sértegetések ellen sem a műsor többi szereplője, sem a műsorvezető nem lépett fel.

Zoran Ćirjaković újságíró és Aleksandar Šapić politikus a cipőjüket bámulják, míg Aleksandar Vuksanović, művésznevén Aca Lukas nyilvánosan megalázza az újságírónőt (Fotó: N1)