A szerbiai vámosok egyre többször szembesülnek a devizacsempészés tényével. Ezt bizonyítja, hogy a határátkelőhelyeinken csak 2020 eleje óta több mint hat millió eurót foglaltak le, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány miatt összehasonlíthatatlanul kisebb mértékű határátlépésre került sor, mint általában.

Az előző két nap során a vámosok a rendőrséggel együttműködve több ilyen kísérletet megakadályoztak, így például a gradinai határátkelőn és a niši repülőtéren, több mint 70 000 eurót foglaltak le.

2020. november 10-én több mint 100 ezer konvertibilis márkát és több mint 3000 eurót fedeztek fel egy autó padlójában a gradinai határátkelőn. A bűncselekményt Törökországból származó román állampolgárok követték el, akik Törökországból Bosznia és Hercegovinába utaztak.

A vámon úgy nyilatkoztak semmi bejelentenivalójuk nincs, ennek ellenére tüzetesen átvizsgálták a személygépkocsit, amiben megtalálták a bankjegyeket.

Az ezt megelőző napon is egy török származású személy próbált meg valutát csempészni – ez alkalommal autóbuszon. A Németországból Törökországba utazó személynél 38 ezer eurót találtak, amit nem jelentett be a vámon. A megengedett 10 ezer eurót azonnal visszaadták az utasnak, míg a fennmaradó be nem jelentett összeg sorsáról az illetékes bíróság dönt.

A konvertibilis márkát a személygépkocsi padlóájba rejtették (Fotó: Vámhivatal)

.