A magyar labdarúgó-válogatott – amely a Könyves Norbert-Nemanja Nikolić csatárkettőssel lépett pályára – megnyerte csoportját a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, és feljutott az élvonalba, mivel szerdán az utolsó, hatodik fordulóban 2:0-s győzelmet aratott a török csapat felett, míg az eddig éllovas oroszokat Szerbia győzte le 5:0-ra.

Marco Rossi csapata Sigér Dávid találatával szerzett vezetést az 57. percben, a végeredményt pedig a csereként beálló Varga Kevin állította be a hosszabbításban. Mindkét gólszerzőnek ez volt az első találata a címeres mezben.

A jövő évi Európa-bajnokságra kijutott magyarok, akik immár hat találkozó óta veretlenek, a csoportelsőséggel feljutottak a Nemzetek Ligája élvonalába, egyúttal akár világbajnoki pótselejtezős helyhez is juthatnak, de ez csak a vb-selejtezők jövő novemberi zárásakor derül ki.

Szerbia már az első félidőben négy gólt rámolt be az oroszoknak, s végül ötgólos győzelmet jegyzett, így bennmaradt a B divízióban. A szerb válogatottból Luka Jović duplázott (25. és 45+2. perc), s rajta kívül Nemanja Radonjić, Dušan Vlahović, valamint Filip Mladenović iratkozott fel a góllövőlistára. A szerbek és a törökök is hat-hat ponttal zártak, de az egymás elleni eredménynek köszönhetően Szerbia végzett a harmadik helyen.

 Varga Kevin (balról) és Sigér Dávid, a két gólszerző a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójában játszott Magyarország – Törökország mérkőzés végén (Fotó: MTI)