Predrag Kon epidemiológus, aki a köztársasági válságtörzs tagja is, hétfőn azt nyilatkozta, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy az újévi ünnepekkor nem lesznek megszorító intézkedések, tudatja a Tanjug.

Kon a Prva Televíziónak adott nyilatkozatában arról is beszélt, hogy a szerb kormány szigorító intézkedései már az első héten eredményesek lehetnek. A szakember szerint az államnak fel kell készülnie az ünnepek miatt külföldről hazatérő személyek érkezésére.

– Nekik karanténba kell vonulniuk. A Köztársasági Válságstáb következő ülésén ez is a napirendi pontok között szerepel. A határok lezárása nehéz, de a köztársasági válságtörzs egészségügyi csapatának semmilyen kifogása nem lesz az ellen, ha a szerb kormány így dönt.

Illusztráció (Fotó: archívum)