Aggasztó és súlyos a helyzet a vajdasági egészségügyben, noha az ott dolgozók mindent megtesznek, ami tőlük telik, de egyre többen fertőződnek meg közülük is – jelentette ki Dalibor Stjepanović, a vajdasági egészségügyi szakszervezet képviselője.

„A dél-bácskai körzetben számos kollégánk nem tud dolgozni, mert covidos lett. Ezekre a munkahelyekre kell találni embert, így az egészségügyisek a létező legnagyobb erőfeszítéssel és önfeláldozással beállnak kollégáik helyére. Viszont akkora a terhelés, hogy nem tudni, erre meddig lesznek képesek” – mutat rá az érdekvédő, akinek elmondása szerint naponta mintegy 1.300 beteget vizsgálnak meg a rendkívül túlterhelt egészségügyi rendszerben.

Vajdaságban továbbra is Újvidék vezeti az újonnan fertőzöttek rangsorát, de válságos a helyzet Pancsován, Nagybecskereken, Kikindán, Zomborban, Szabadkán is, tudatta az N1.