A járványhelyzet tekintetében a legnagyobb probléma még csak ezután jön, hiszen jönnek a karácsonyi és újévi ünnepek, és ha úgy viselkedünk, mintha minden rendben lenne, akkor újév után fel fog robbanni a járvány figyelmeztetett kedden Predrag Kon járványügyi szakorvos.

Az N1 Televíziónak nyilatkozva az epidemiológus a legújabb intézkedésekről és az esetleges mulasztásokról beszélt.

– Nem beszélhetünk elhibázott döntésről. Úgy döntöttünk, hogy ne legyen maximális lezárás. Ha a teljes lezárás mellett döntünk, akkor bizonyára alacsonyabb lett volna a fertőzöttek száma, ugyanakkor megállt volna az élet is.

Arra a kérdésre, hogy esetleg más döntéseket kellett volna hozni, Kon azt felelte, hogy ennek felmérése nem az ő dolga.

– A legnagyobb probléma nem az, ami eddig történt, hanem az, ami történni fog. Jönnek az ünnepek és ha az intézkedésekkel valamennyire csillapítani is tudjuk a helyzetet, az a fajta viselkedés, mintha minden rendben lenne, azt fogja eredményezni, hogy újév után felrobban a járvány, figyelmeztetett az epidemiológus.

Predrag Kon (Fotó: Tanjug)