Tovább tart az a cirkusz a szerbiai parlamentben, amit legegyszerűbben úgy tudunk leírni, hogy bármi is legyen a téma, amiről a képviselőknek dönteniük kell, néhány szót ejtenek róla, megdicsérik a kormányt az alázatos munkájáért, az államfőt is éltetik egy kicsit, de a közte eltelt perceket, órákat egyetlen embernek (és a „sárga bandájának”) szánják. Ljubodrag Stojadinović író, újságíró, a szerbiai szatíra díjazott írója a Peščanik véleményportálon írt erről az emberről és annak vagyonáról.

– Van-e Dragan Đilasnak 619 milliója? Euróban, persze, ha dinár lenne, akkor az nem Đilas lenne. Az biztos, hogy egy akkora összeg nem maradhat meg örökké. Valószínű, hogy az ember költekezik, és egy halom akármi, mindegy milyen nagy legyen az, seperc alatt elfogy, ha egyszer már hozzányúltak.

Még azok a gyakornok haladók is, akik a vita közben, témától vagy bármitől függetlenül felkiáltanak: Éjen, Vučić!, még ők is bizton állítják, hogy Đilasban pontosan annyi van, egy euróval sem több vagy kevesebb, az összeg arányosan van elosztva. Nem szabad tévedni, máskülönben D.Đ. kifakulna, nem vele foglalkoznának megszállottan éjjel-nappal.

Hogy történt meg ez, ki számolta ki? Ez több mint fél millió euró, Đilasnak rajta kellene lennie a balkáni vagy a regionális Forbes listán (ha ezt így hívják) mint egy jótevő, aki a saját üdvéért kórházakat, óvodákat és iskolákat vagy templomokat alapít és építtet. Ott van Bata Gašić, aki még hadügyminiszteri korában a frissen festett templomban megfestette saját szentképét, és ottmarad időtlen időkig Keresztelő Szent János mellett.

Minden persze akkor történhetne meg, ha Đilas tisztességesen dolgozna meg a pénzéért, rendszeresen fizetné az államnak az adót, a kötvényeket, készpénzt, aranyrudakat és ékszereket pedig egy megbízható bank nagy széfjében tárolná.

Ha viszont nem, ha a nevezett milliomos a zavarosban halászva jutott a vagyonához, tudjuk, mi a teendő: vizsgálat, bíróság és minden úgy, ahogy egy jogállamban kell. Ilyen méretű tolvajlásért az amerikai bíróságok tizenegynéhány egymást követő életfogytiglani büntetést is kirónak, és akinek szerencséje van, valahogy kihúzza magát, élvezheti a 619 millióját. Abban az esetben, ha jelöletlenek a bankjegyek és jól elrejtette a pénzt.

Egyik se ezek közül. A rezsim nem hajlandó ezt beismerni, de senkinek semmilyen bizonyítéka sincs erről. Azt is mondhatnánk, nincs semmi új a nap alatt, Münchhausen bárónak méltó utódai akadtak. A parlamentnek nincs fontosabb és bármi okosabb dolga, bárki, bármiről is próbál beszélni mindig Đilasnál köt ki, mintha meg lenne babonázva annak a gyűlöletnek a mélységével, ami a kollektív értelmi fogyatékosság hatására értelmetlenséggé akkumulálódott. Közülük ugyanis senki sem képes arra, hogy kitaláljon valami frappánsabbat, amiben lenne valamilyen fordulat is és egy csattanó, amivel meg tudnák magyarázni ezt a hajtóvadászatot, vagy legalább azt, miért tart ennyi ideig. Nem tudnak szabadulni ettől, de nem is akarnak – véli a szerző, aki arról is szólt, hogy látta Đilast bulvárlapok címlapján, azzal vádolták, hogy néhány görögországi alakkal tervezi Vučić és családja likvidálását. Nem igaz, hogy nincs ott közöttük valaki, aki tudna gyártani egy kicsivel kevésbé ostoba összeesküvéselméletet, írja az egykoron magas rangú katona, akit 1995-ben fosztottak meg ezredesi rangjától, miután nyilvánosan szembeszállt az akkori katonai és politikai vezetéssel.

– Nem elég, hogy van 619 milliója, amit természetesen rablással szerzett, de annak az összegnek egy részét egy újabb szerbiai májusi államcsínyre költi.

A szekta már elfelejtette Šolakot, már csak Đilas maradt nekik.

Már rég legyőztük volna a koronát, de Đilas nem csak, hogy lopott 619 milliót, de azt akarja, hogy minél több halott legyen.

Tessék, itt van, Szerbia épül, új munkahelyek nyílnak. Nem tudjuk megvédeni magunkat a befektetőktől. De azért, Đilas lopott 619 milliót.

Jeremićtyel semmi máson nem tudtak összeveszni, mindketten szeretik a pénzt, csak Đilas nagyobb mester.

Nemsokára vár ránk az alkotmány módosítása körüli munka. Aminek köszönhetően Szerbia a legmodernebb jogrendszerű országok csoportjához csatlakozik. De igazából az van, hogy Đilas, aki 619 milliót lopott csak azért szeretne újra hatalomra kerülni, hogy tovább lophasson.

Építünk nemzeti stadiont, ami 500 milliójába kerül Szerbiának. Đilas 619 milliót lopott, amiből még két ugyanakkorát lehetne építeni.

Nem igaz, hogy összeomlott az egészségügyi rendszer. Az igaz, hogy Đilas 619 milliót lopott.

Szerbiának már lenne szövetségi kapitánya fociban, ha Đilas nem…

A dračai út elkészül időben, de Đilas!

Folytatódott a vita. Napirenden a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni harcot szabályozó törvény. De mindenki Đilasról beszélt. Az egyik, akinek családi neve Bakarec elmesélt egy mesét: Volt három kismalac. Kettő közülük teljesen hétköznapi, rendes kismalac, csintalanok és nyughatatlanok, de óvakodtak a csúnya farkastól, aki természetéből kifolyólag azon törte a fejét, hogyan tudná megenni őket.

A harmadik kismalac viszont valahogy más volt, sárga és megbízhatatlan, hajlamos arra, hogy felkínálja a testvéreit a farkasnak és eladja őket. Ezt a harmadik kismalacot Đilasnak hívták, mesélte a mesélő.

Hahahahahahaha! Fuldoklott az állatfarm a röhögéstől. Milyen elképesztő humorérzék. Đilas – sárga kismalac. Úúúúúh, megfulladsz a röhögéstől, milyen zseniális történet! Állatmese és mese és thriller és tanulság, minden egyben.

Sárga kismalac, ez a kitalált vicces történet valóban meseszerűnek tűnik és együttérzést vált ki.

De az mégis ellopott 619 milliót! És az összes állat kizárólag erről beszél – írja Ljubodrag Stojadinović.

Eredetiben itt.

 

Az ország tükörképe

Aki követi a szerbiai labdarúgás körüli történéseket, az elmúlt napokban biztosan találkozott olyan hírekkel, amelyek a férfiválogatott új szövetségi kapitányának kinevezéséről szóltak. Nem csak a neveket olvashatták, de arról azt is, hogy kinek ki a jelöltje, ki kit „tenne oda” a kispadra. A Danas napilap szerkesztőségi kommentárjában ír arról, milyen és mekkora összefüggéséket fedezhet fel az ember egy adott ország társadalmi rendezettsége és futballjának a helyzete között.

– A labdarúgás az ország tükörképe, ezért csak a rendezett államok válogatottjai lehetnek világszinten is meghatározók.

A labdarúgás az ország tükörképe és minden, ami rossz és romlott az államon belül, az leginkább a fociban mutatkozik meg, vagy még világosabban fogalmazva – a futballban még rosszabb dolgok is történni fognak.

Ha ezt az első szabályt nézzük, az utóbbi időben egyre kevesebb a kivétel, a második még lehet, hogy néhol érvényes, de Szerbiában megkerülhetetlen.

Itt már hosszú ideje semmi sem jó, ezt még az állítólag érdektelen „szerb háziasszonyok” is tudják, de a szövetség csúcsvezetőségének – a klubokénak is – működési elve a hozzá nem értés, felelőtlenség, de a pénzéhség és neveletlenség véget nem érő körforgása – írják a Danasnál annak apropóján, hogy az eddigi hírek szerint az év végéig kinevezik a szerbiai labdarúgó-válogatott 11. szövetségi kapitányát. 14 éve szűnt meg létezni Szerbia és Montenegró államközössége, ennyi idő jutottunk el a 11. névhez.

A napilap erre az időszakra úgy tekint vissza, mint a sikertelen selejtezők korára, ha viszont Szerbia mégis kijutott egy világversenyre, az ottani szereplés teljes csőddel végződött.

– Ez mindig a szövetségi kapitány bűne volt, minden sikertelenség után váltás következett, és csak sikertelenségek voltak.

Sosem mondták ki előzetesen, mi a cél, és utólag sem értékelték, hogy az megvalósult-e vagy sem, és hogy ki ezért a felelős.

Sosem lett ugyanis nyilvánosan kijelentve, hogy a szövetségi kapitány a vétkes, a váltásukat vagy nagy csendben, Stara Pazován, négy fal között rendezték vagy a képmutató mindkét fél „hálájával”.

Egyetlen válasz sem érkezett azokra a kérdésekre, amelyeket több év alatt a Danas küldött a Szerbia Labdarúgó Szövetség (FSS) PR-hadának.

Ezek mindegyikének szinte ugyanaz a lényege: ki, miért felelős az FSS-ben, ki választotta meg őket egyáltalán és miért, és mandátumuk alatt mit tettek a szerb futballért, a „mi” pénzünkön kiépített pályákon történő fényképezkedésen kívül.

Miért váltották le anno Radomir Antićot, és miért tettek neki keresztbe a leváltása előtt a világbajnokságon, miért váltották le Slavoljub Muslint, aki leváltása előtt úgyszintén kijuttatta a válogatottat a világbajnokságra, miért nevezték ki Krstaljićot, azon kívül, hogy igent mondott mindenre, amire Muslin nem volt hajlandó, miért nevezték ki Tumbakovićot, ezek lennének a kérdések összefoglalva.

A lényeget a következőkre vezethetnénk vissza: miért lett a nagy pénzeket kezelő szövetség élére kinevezve a futballéletben addig teljesen névtelen Slaviša Kokeza, akit a posztra kerülése előtt csak úgy ismerhettünk, mint az ember, akinek betörték a fejét az ellenzéki SRS (Szerb Radikális Párt) tüntetésén, amelyet Ratko Mladić letartóztatása miatt szerveztek.

Nem is kell ide tükör, a futball az „állam kiköpött mása” – írják a lapnál.

A kommentárt ezen a linken olvashatják eredetiben.

  A szerb képviselőház (Fotó: N1)