Kilenc hónapja állandó készültségben Márciusban egyes létfontosságú eszközök ára a hatszorosára nőtt, a szociális otthonok viszont nem vehettek fel új lakót

Folyamatosan érkező, egymásnak sokszor ellentmondó minisztériumi rendeletek, katonák az ajtó előtt, teljes átszervezés, feszített tempó és egyéni felelősség – mindezek együtt jellemzik a szociális intézményeket a koronavírus-járvány ideje alatt. Arról, hogy milyen nehézségekkel szembesülnek a mai napig az említett intézmények, a nagykikindai Misericordia igazgatója, Bővíz László atya nyilatkozott a Családi Körnek.

A több mint öt éve működő Misericordia azért egyedülálló Szerbiában, mert az ország egyetlen egyházi alapítású szociális otthona, még a pravoszláv egyháznak sincs hasonló. Emiatt nincs könnyű helyzetben, hiszen az országban két kategória létezik: az egyik az állami, ami köztársasági, tartományi vagy önkormányzati finanszírozású, a másik pedig a magánkézben levő.

– Sajnos a közhasznú kategória nem létezik, ami azért probléma a Misericordia esetében, mert ennek az intézménynek a fő küldetése a diakónia, vagyis a keresztény szociális munka, azonban az állam ezt az intézményt is a privátok közé sorolja, amelyek elsődleges célja a profitszerzés – mondja Bővíz László, az intézmény igazgatója.

A szükségállapot bevezetésekor mekkora erőfeszítésbe került az intézménynek, hogy sikerüljön megfelelni a folyamatosan változó előírásoknak?

– A rendkívüli állapot kihirdetésekor egyrészt ismeretlen területre tévedtük, másrészt nekünk már volt előtapasztalatunk a vírushelyzettel kapcsolatban, ugyanis amikor januárban megjelent a szezonális influenza, akkor különféle intézkedéseket vezettünk be. Ebből is látszik, hogy mi gyakorlatilag január óta zárlat alatt állunk. Márciusban napi szinten érkeztek a minisztériumi rendeletek, amelyek sok esetben egymásnak ellentmondtak, de egy dolog közös volt bennük: minden felelősség az intézmény vezetőjét terheli. Akármikor felmerült egy logikus kérdés az intézkedéssel kapcsolatban, mindig hárítottak az illetékesek, akik azt felelték legtöbbször, hogy oldd meg, ahogy tudod, de te felelsz érte.

Milyen problémákkal szembesültek?

– A kesztyű ára pillanatok alatt az öt-hatszorosára ugrott, és nem lehetett fertőtlenítőszert kapni. Ezenkívül nekünk az is gondot okozott, hogy április-május környékén mintegy másfél hónapon át minisztériumi döntés következtében nem vehettünk fel új lakót, így a kapacitásunk hetven százalékra csökkent. A kiadások nőttek, a bevételeink pedig apadtak, így számunkra nagy segítség volt a minden munkás után járó minimálbér átutalása három hónapon keresztül, utána pedig a minimálbér hatvan százaléka két esetben. Ezt leszámítva a legmagasabb szintről érkező támogatás maszkok és gumikesztyűk, valamint fertőtlenítőszer ajándékozásában merült ki. Egy időben az otthon környékét heti szinten fertőtlenítették, később viszont ideadták a fertőtlenítőszert. Mindenképp meg kell említenem a nagykikindai önkormányzatot és a községi intézményeket, amelyek a mai napig a lehetőségeikhez mérten mindenben segítenek.

Az újságok arról is beszámoltak, hogy tavasszal a szociális otthonok környékén megjelent a katonaság.

– Ez alól mi sem voltunk kivételek: amikor megjelentek, fogalmunk sem volt, hogy mit akarnak. Aztán kiderült, nem bennünket óvtak a külvilágtól, hanem adott esetben a külvilágot védték volna tőlünk, ugyanis amikor egy-egy otthonban megjelent a fertőzés, akkor a dolgozók az ablakon menekültek, mivel az állami szervek rögtön karantén alá helyezték az intézményt. Ilyenkor a katonaság akadályozta meg, hogy senki ne távozzon. Mi nagyon jó viszonyt alakítottunk ki a katonákkal, mondtam is nekik, hiányoznak, mivel amíg itt voltak, addig igyekeztek a segítségünkre lenni, cipekedtek, füvet nyírtak…

Mi volt a legnehezebb a március–május időszakban?

– Az otthon életét át kellett szervezni, leállítottuk a közösségi programokat. Talán sokan nem tudják, de a szociális intézményekre továbbra is a szükségállapot ideje alatt meghozott előírások érvényesek.

Hogyan fogadták a lakók az intézkedéseket?

– Eleinte megijedtek, mert jelentős változás volt a közös étkezés és a gyülekezés megszüntetése. Márciustól májusig a látogatást sem engedélyezték, ez nehéz időszak volt. A nyár folyamán ez enyhült, negyedórás látogatást engedélyeztek, teljes védőfelszereléssel, a két méter védőtávolságot betartva. Sok esetben ez kicsit mulatságossá vált, hiszen ha egy rosszul látó és halló lakó előtt megjelent valaki szkafanderben és arcpajzsban, a néni azt sem tudta, ki az ott vele szemben. Talán a hozzátartozóknak volt így egy kicsit könnyebb.

Jelen pillanatban milyen szabályok vonatkoznak az idősek otthonára, amelyek jelentősen megnehezítik a mindennapokat?

– Ha harmadik személy szeretne az épületbe belépni, akkor, ahogy korábban, most is engedélyt kell kérnünk. Eddig ezzel nem volt gond, november végén viszont elutasították a laboráns kérelmét, így nekünk kellett megoldani a vérvételt. Ha új lakót veszünk fel vagy valaki kórházi látogatás miatt elhagyja az épületet, és visszatér, akkor két hét karanténba kell vonulnia, külön helyiségbe, ami komoly logisztikát igényel. A munkásaink tizenöt nap szabadság után csak negatív PCR-teszttel léphetnek be az épületbe, s jelenleg a tesztelést Nagykikindán a COVID-sátorban végzik, vagyis ők is ott állnak a koronavírus-tünetekkel rendelkezőkkel egy sorban, úgyhogy ezen a téren abszolút fejetlenség uralkodik. Munkaerőhiánnyal is szembesülünk, a mi esetünkben például ápoló és takarító is hiányzik.

A magánkézben levőkkel minden téren mostohábban bánik az ország, mint ahogy azt teszi az állami alapítású és támogatású intézményekkel. Ez a szociális intézmények esetében hogyan néz ki?

– Jó példa erre a tízezer dináros támogatás, ami egyeseknek járt, másoknak nem (lásd a keretes írásunkat – a szerk. megj.). Az állami intézményekben a lakók kevesebbet fizetnek, de az alkalmazottak bérei magasabbak, mint nálunk. A COVID-helyzet esetében is jól látszódott a megkülönböztetés: a niši otthonban több mint ötvenen meghaltak, az állam fogta, leváltotta az igazgatót, és minden ment tovább, miközben ma is vannak fertőzöttek. Ugyanakkor Belgrádban és a főváros környékén néhány magánkézben levő otthonba bejutott a vírus, az állam pedig hozott egy rendeletet, hogy ki kell üríteni az épületet, az otthont be kell zárni.

Minden anyag egy idő után elfárad. Ez alól nem kivétel az ember sem…

– Március óta a közvetlen munkatársaim és én is éjjel-nappal készenléti állapotban vagyunk, hiszen megesik, hogy valakinek éjjel megy fel a láza, akkor azonnal intézkedni kell. Aztán kiderül, hogy ez csak egy húgyúti fertőzés… Augusztusban éreztem azt, hogy rettentően fáradt vagyok, de szabadságra nem mehettem egy miniszteri rendelet miatt, ami előírja, hogy a felelős személynek állandóan elérhetőnek kell lennie. Viszont az ember sok mindent kibír, és az otthonért valamennyi bánáti pap imádkozik, hiszen ez egy közös alkotásunk.

Tízezer dinár – kinek jár, kinek nem?

A szerb kormány döntése értelmében az állam által fenntartott szociális intézményekben dolgozók egyszeri, tízezer dináros segélyt kapnak, azonban a magánszférában tevékenykedők ebből a támogatásból kimaradtak. Hogyan érintette ez a hír, és tesznek-e valamit annak érdekében, hogy a magánszférában dolgozók is megkapják a támogatást?

– A nemrég kinevezett miniszter először nagy örömmel jelezte az intézményvezetőknek, hogy tízezer dináros támogatásba részesül valamennyi dolgozó, majd egy óra múlva jött az újabb üzenet, hogy a magánszektorra ez nem érvényes. A miértre a minisztérium azt válaszolta, hogy a törvény nem teszi lehetővé, hogy a magánszektorban dolgozók is kapjanak támogatást, de mivel ez nem bértámogatás, hanem a költségvetésből kiutalt úgynevezett jutalom, így nem hiszem, hogy a szerbiai törvények ezt akadályoznák, ha a jó szándék meglenne. A magánkézben levő szociális intézmények a problémával írásban megkeresték az illetékes minisztériumot, a miniszterelnöknek és a köztársasági elnöknek is írtak, és most várjuk, hogy utóbbi esetleg reagál-e a levelünkre.

Jelentős bővülés jövőre

„Mint a gomba, úgy nő mellettünk az új épületszárnyunk, s úgy tűnik, hogy most már a befejezésig biztosított az anyagi háttér. A tervek szerint nyárra elkészül a Miscericordia új szárnya, aminek köszönhetően a negyvenhárom lakó helyett hetvenet fogadhatunk majd, és járulékos helyiségekkel is bővülünk. A két épületet egy zárt híddal kötjük majd össze, s így a helyet maximálisan kihasználjuk” – mondta Bővíz László, aki hozzátette, hogy az egyházmegye gazdasági tanácsa 2011-ben döntött úgy, hogy a Vincés nővérektől ajándékba kapott épületet felújítja, és egy papi otthont alakít ki. A felújítás vége felé azonban arra a megállapításra jutottak, hogy az intézmény nem lesz rentábilis, ha csak a papi otthon működik majd, s akkor jött a merészebb ötlet, aminek az eredménye lett egy ezerkétszáz négyzetméteres négyszintes épület megépítése, amihez nemsokára még egy méreteiben hasonló épületszárny kapcsolódik.

A több mint öt éve működő Misericordia jelenleg negyvenhárom lakót képes fogadni (Fotó: Miscericordia)