– Remélem, a jövő év közepéig a szerbiai polgárok legnagyobb része megkapja a koronavírus elleni oltást – jelentette ki Ana Brnabić. A kormányfő tudatta, hogy a Pfizer újabb oltóanyag-szállítmánya már január 4-én az országba érkezik és elmondta, hogy a kormány nem szeretné az oltási kampányt félbeszakítani. Reményét fejezte ki, hogy januárban már a kínai és orosz partnerek vakcinaszállítmányainak egy része is rendelkezésre áll majd.

– Az államfővel megállapodtunk, hogy az elsők között oltatjuk be magunkat, ugyanis így szeretnénk példát mutatni Szerbia polgárainak és megmutatni nekik, hogy a vakcina biztonságos – emelte ki Ana Brnabić. „Abban is megállapodtunk, hogy különböző gyártók oltóanyagaival oltatjuk be magunkat. Én a Pfizer vakcináját kaptam meg, Aleksandar Vučić pedig azzal az anyaggal oltatja be magát, amely másodikként érkezik az országba” – tette hozzá.

A kormányfő elmondta, hogy elsőként az idősotthonok lakói kaphatják meg az oltást, őket pedig az egészségügyi dolgozók oltása követi, majd a rendőrség és a katonaság tagjai, a szociális központok dolgozói és a pedagógusok kaphatják meg a vakcinát.

„Hamarosan kontakt-központokat nyitunk, ahol az emberek telefonon vagy e-mailben jelezhetik, hogy szeretnék felvenni az oltást. Így tudni fogjuk, hányan vannak, akik igénylik a vakcinát” – mondta Ana Brbanić a Kurir TV-nek.