Két évszázaddal ezelőtt a konzervatív Angliában csak néhány haladó szellemű pénzember ismerte fel, hogy a George Stephenson által kilenc évig fejlesztett gőzmozdony sínekre állítása és áru-, illetve személyszállításra való használása jó üzlet lehet. A gyakorlat őket igazolta, a vasúti szállítás egy rendkívül hasznos, nagy profitot hozó befektetésnek bizonyult. Ez a brit szigeten, később Európa-szerte is felkeltette az állam figyelmét, s egyre több kormány igyekezett minél nagyobb részesedést szerezni a vasúttársaságokból.

A közúti járművek egyre gyorsabb elterjedése azonban előrevetítette a kötöttpályás forgalom hanyatlását, s ma már alig van olyan vasúttársaság, amely képes az állam hathatós pénzügyi támogatása nélkül talpon maradni. Ezalól a Szerbiai Vasutak Közvállalat sem kivétel. Sőt! Szinte feneketlen kútként nyeli évente az adófizetők milliárdjait, ugyanakkor a titok kártékony homálya fedi a költségvetésből átutalt pénzek „végállomását”.

Hosszadalmas lenne felsorolni mindazokat a hibákat és melléfogásokat, amelyeket a belgrádi Politika napilap egyik újságírónője másfél hónappal ezelőtt közzétett. Tény azonban, hogy a kolléganő állításai a kormány korrupcióellenes tanácsának a jelentésén alapulnak. Ebben ugyanis szó van az úgynevezett 10-es közlekedési folyósón folyó építkezésekről, illetve azok szakszerűtlen megszervezéséről, hiszen amíg a Belgrád–Budapest-vonalon folyik a munka, nem lehetséges vonatokat indítani. Másrészt az utóbbi három évben a kormány több mint 47 milliárd dinárral támogatta a három részre tagolt Szerbiai Vasutak új vállalatait, de azok ennek ellenére is hatalmas, 12 milliárdos veszteséget halmoztak fel.

Az eddig sem volt kétséges, hogy a vasút állami támogatás nélkül már régen csődbe ment volna, de az is tény, hogy az átszervezés után ugyan történtek leépítések, de a kirúgott emberek munkakörét külsős, tehát magánvállalatokra bízták. Az állapotokat karikírozva ezt nagyjából úgy lehetne érzékelni, hogy van egy rakás földünk, amit el kellene tüntetni: jobb híján ásunk egy gödröt, és beledobáljuk.

Külön téma lehetne a széttagolt egykori JDŽ (Jugoslavenske Državne Železnice): mindegyik új vállalatba igazgatókat és minden más improduktív alkalmazottakat vettek fel. S persze legtöbb esetben a regnáló párt tagjai jutottak (munkához ugyan nem, de) kenyérkereseti lehetőséghez.

Az utóbbi megállapításon kívül a gazdálkodási és szervezési mellékfogásokat a korrupcióellenes tanács tételesen felsorolta a jelentésében, s ezzel egy jó nagy darázsfészekbe nyúlt. Ugyanis a jelentésen jószerivel még meg sem száradt a tinta, a kormány ikonikus szőkesége (az építésügyi és közlekedési miniszter asszony) pedig már igen vehemensen reagált a vádakra. Gyakorlatilag ugyan semmit sem cáfolt, de dühében előrevetítette a tanács jövendő sorsát. Ugyanis azt nyilatkozta, hogy ő és a minisztériuma javasolni fogja a kormánynak, hogy rövid határidőn belül néhány évre visszamenőleg (is) vizsgálja meg a tanács tevékenységét, jelentéseinek minőségét… stb. Azt sem tartja kizártnak, hogy ezt a felügyeleti szervet „átszervezzék”, és sorait hivatástudatú szakemberekkel töltsék fel. Köznyelvre lefordítva: rúgják ki minden tagját, és „megfelelő” személyeket ültessenek a helyükre.

Ha demokráciáról beszélünk, ebből a hozzáállásból könnyűszerrel megállapíthatjuk, hogy annak nyoma sincs benne. A miniszter asszony kirohanása meglehetősen diktatórikus. Csupán az a kérdés, hogy mi áll a hőbörgés hátterében. Vajon a kormány alelnöke úgy érzi, hogy örök időkre bebetonozta magát az ország legmagasabb végrehajtó testületébe, ahonnan a demokrácia szabályai szerint nem lehet csak úgy, ukmukfukk kirobbantani, vagy pedig az kiabál, akinek a háza ég?

Bárhogyan is álljanak a dolgok, az ilyen, igen kevés diplomatikus érzést és politikai érettséget tanúsító reagálás alapján akár arra is következtethetünk, hogy ennek az országnak (pontosabban a vezetőségének) nincs szüksége olyan testületre, amely komolyan veszi a feladatát, és a minisztertanács elé tárja annak melléfogásait.

Egyébként a miniszteri bírálat szembemegy az EU csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatos „ajánlásaival”, hiszen a legutóbbi brüsszeli megállapítások is külön kitértek a Szerbia jogállamiságára és korrupcióellenességére vonatkozó kifogásokra. Magyarul: nálunk ebben a két témában még mindig igen sok a tennivaló. Az sem lehet véletlen, hogy az ország vezetősége öt témakörben is előkészítette a tárgyalásokat, de az Európai Unió a mai napig nem hajlandó azokat megnyitni.

Miközben a politikusaink – a nyilatkozataikban – erre a stratégiai célra fókuszálnak, a kolléganőjük éppen az általa kritizált tanács kukába dobásával fenyegetőzik. A jelek szerint ő már kitűzte zászlajára az új címert. A fagylaltot és a galambot, ami egyértelműen azt jelenti, hogy „ha nem nyalsz, repülsz”.

Both Mihály

Az írás nyomtatott változata a Családi Kör hetilapban jelent meg.

Az eddig sem volt kétséges, hogy a vasút állami támogatás nélkül már régen csődbe ment volna, de az is tény, hogy az átszervezés után ugyan történtek leépítések, de a kirúgott emberek munkakörét külsős, tehát magánvállalatokra bízták (Fotó: N1)