Rekordméreteket öltött augusztusban az erdőirtás Amazóniában – írja a 444.hu.

Erről a New Scientist adott hírt, a brazil űrügynökség, az INPE előzetes adataira hivatkozva. Még vége sincs a hónapnak, de az eddig kiirtott 1145 négyzetkilométernél az elmúlt öt évben biztosan, a lap szerint pedig talán az esőerdő egész történetében nem taroltak le nagyobb erdőterületet az évnek ebben a szakaszában.

A leginkább érintett térség Pará állam, csak ott 513 négyzetkilométernyi erdőt taroltak le augusztusban, ez nagyjából egy Budapestnyi terület.

A lap szerint az erdőségeket első körben nagy teljesítményű traktorok közé kifeszített erős láncokkal tarolják le, majd miután a növényzet kiszáradt, felégetik. Vagyis az augusztusi erdőirtások szeptemberi erdőtüzeket készítenek elő. Az, hogy Jair Bolsonaro, az erdőirtásokat amúgy ösztönző brazil elnök a nemzetközi nyomásra hatvan napos tűzgyújtási moratóriumot hirdetett, legfeljebb elodázza a dolgot.

Brazíliában idén eddig kb. 85 ezer erdőtüzet számolt az INPE, 75 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.

Carlos Nobre, az egyik legismertebb brazil tudós szerint ha ilyen ütemben folytatódik az erdőirtás, Amazónia harminc éven belül erdőségből erdőmentes ökoszisztémává alakulhat.