Szerbiában az elmúlt öt napban 854 idősotthonban elhelyezett személy kapta meg a koronavírus elleni védőoltást – mondta Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár, erről a 021.rs számolt be.

Đerlek a Pink TV-ben arról is beszélt, hogy néhányan azok közül, akik felvették a védőoltást bőrpírra, enyhe fejfájásra, illetve 37,2 fokos hőemelkedésre panaszkodtak, amely néhány órán belül elmúlt.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy az idősotthonok lakói közül nem mindenki akarta beoltatni magát, ők ezt saját felelősségükre tették.

„Nem készítünk adatbázist azokról a személyekről akik nem akarják felvenni a vakcinát, a törvény értelmében viszont nyilvántartásba vesszük azokat, akik már beoltottak“ – mondta Đerlek, aki arra is kitért, hogy az a 4.875 dózis, amely a közelmúltban érkezett Szerbiába január végére elfogy.

„Újév után újabb szállítmányok érkeznek, a polgárok pedig választhatnak, hogy mely gyártó vakcináját szeretnék felvenni. A lényeg az, hogy a második dózist is ugyanattól a beszállítótól kapják. A polgárok nagyjából 25-30 százaléka fertőzött, vagy esett túl a fertőzésen, ezért hogy elérjük a nyájimminitást, az emberek 40 százalékának kell felvennie a védóoltást, ez minimun 1,4 millió polgár” – mondta többek között Đerlek.

Mirsad Đerlek (Fotó: 021.rs)