Branko Ružić oktatási miniszter hétfőn kijelentette, hogy a koronavírus-járvány okozta körülmények miatt Szerbiában 2022-ben sem vezetik be az állami érettségit – írja a Blic.

Ahogyan arról a Szabad Magyar Szó is írt, az eredeti tervek szerint először 2022-ben tartottak volna állami érettségit Szerbiában.

2022-től bevezetik az állami érettségit

„Egyértelmű, hogy ilyen körülmények között egyelőre nem vezethetjük be az állami érettségit 2022-ben“ – mondta a miniszter a Novostinak adott interjúban. Hozzátette, hogy mivel az állami érettségi igen nagy változást jelent a tanügyben, további egyeztetésre van szükség a felsőoktatási intézményekkel.

„Kapcsolatban vagyunk és kommunikálunk ezekkel az intézményekkel. A cél az, hogy az állami érettségi által a fiatalok valódi tudást kapjanak a középiskolákban, illetve hogy az erről szóló diploma elősegíthesse a felsőoktatási intézményekbe való beíratkozást. Minden komolyabb reform, tehát ez is időt igényel, illetve az ebben résztvevő szervek és intézmények szoros együttműködésére van szükség“-fejtette ki véleményét a miniszter.

Ružić arról is beszélt, hogy egy munkacsoportot alakítottak, amely az állami érettségi bevezetésének fázisat ellenőrzi, és amely rövidesen dönt majd arról is, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor először tarthatnak Szerbiában ilyen típusú érettségit.

Illusztráció (Fotó: archív)