Aki követi a magyarországi kormánybarát médiát, jól tudja, hogy abban az amerikai elnökválasztásokról terjesztett összeesküvés-elméletekre helyezik a hangsúlyt. Készpénznek veszik mindazt, amit az Egyesült Államok demokráciáját aláásni próbáló erők állítanak.

Nem meglepő ez persze, ha tudjuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök – akárcsak 2016-ban, első hivatalban lévő kormányfőként – a 2020-as választások előtt is megtámogatta „politikai ikertestvérét”, az amerikai demokratikus intézményeket, saját hivatali esküjét és a valóság számos szegletét semmibe vevő Donald Trumpot. Orbán nem is gratulált Joe Bidennek a győzelemhez, hanem csak a „sikeres kampányhoz”, pedig az elektori szavazatok leadása után, december derekán már Vlagyimir Putyin is elszánta magát az elkerülhetetlenre. A szavak igenis számítanak.

Az egy dolog, hogy a szánalmas minőségű felelőtlen magyar médiapropaganda a legsötétebb amerikai forrásokból „táplálkozik” és hatalmas igyekezettel ferdíti el a tényeket, ami az Egyesült Államok belső konfliktusait illeti. Az azonban egészen más szintet üt meg, amikor egy felelős(nek tartandó) közméltóság próbálja igazságként, sőt Magyarországra is veszélyesként láttatni az amerikai elnökválasztásról szóló hazugságokat.

„Pontosan arra kell felkészülni kompromisszum ide, kiegyezés oda, meghátrálás Brüsszel részéről amoda, hogy úgy Brüsszelből, mint a tengerentúlról óriási erők fognak megmozdulni a következő másfél évben, hogy a magyar választások eredményét kívülről, illegitim módon manipulálva a nekik megfelelő irányba vigyék (…) Látjuk, hogy ez egy háború, nehogy valaki félreértse, itt már nem demokratikus küzdelemről van szó és nem tisztességes választásokról, és nem abban az értelemben, ahogy ők azt kétségbe vonták, hanem

abban az értelemben, ahogy azt Amerikában lehetett látni, ha ott megtörténhetett mindaz, ami megtörtént és azt hagyjuk, hogy erre az ilyen-olyan bíróságok milyen választ adtak, mert attól a tények azok tények, a jog pedig egy másik dimenziója az életünknek, ha azt látjuk, hogy ott lehetséges volt, akkor ne legyenek illúzióink, hogy ez itt is lehetséges lesz.”

(Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Hír TV szokásos Nyugat-ellenes Bayer-showjában, 2020. december 27-én)

A magyar emberek történelmi léptékű félrevezetési kísérletének számít az, ha a félszáz amerikai bíróság nyolcvanvalahány bírája (többségük konzervatív republikánus kinevezett), 50 kormányzó (többségük republikánus) és minden egyes választási kormánytisztviselő által ellenőrzött választásokat és elutasított érvénytelenítési kísérleteket úgy állítjuk be, hogy ott valamiféle háttérhatalom gigantikus beavatkozása folytán „nem tisztességes” választások folytak le, amit ugyanaz a háttérhatalom majd – „ne legyenek illúzióink” – Magyarországon is végrehajt.

Nemcsak trumpista, hanem abszolút demokráciaellenes, ha valaki – akinek ráadásul a kezében összpontosul a teljes állami hatalom – előre kijelenti, hogy ha veszít, akkor az ellentábor csalt.

Donald Trump minapi telefonos kényszerítési és megvesztegetési, valamint hízelgő és könyörgő-fenyegető „önvallomása” minden korábbinál szánalmasabb perspektívába állítja azokat, akiknek ő az eszményképük, vagy akik az ő uszályán próbálkoznak saját demokrácia-ellenes politizálásuk nagyhatalmi aládúcolásával, illetve rettegett potenciális vereségük tisztességes voltának előzetes aláásásával.

Trumppal szembejött a valóság (Fotó: Evan Vucci/AP)