Lassan három hónapja, hogy eltűnt Jack Ma, a világ legnagyobb online viszonteladói oldala, az Alibaba alapítója és egykori elnöke – írja a hvg.hu.

Az Independent szerint a milliárdost legutóbb október 24-én lehetett látni, amikor élesen bírálta a kínai állam gazdaságpolitikáját, és a kormányzat által működtetett bankrendszert, és reformokat sürgetett. A lap megjegyzi, hogy Ma a Twitter-oldalára sem írt semmit október eleje óta.

A milliárdos korábban zsűritag volt a saját nevét viselő alapítványa által indított Africa’s Business Heroes című tehetségkutató műsorban is, amelyben üzletembernek alkalmas indulókat versenyeztettek, de az arcát később eltüntették a játék honlapjáról, a helyét pedig az utolsó epizódban az Alibaba másik alapítója, Lucy Peng vette át.

Az Alibaba ellen korábban vizsgálatot indított a kínai piacfelügyelet monopólium gyanúja miatt. A hatóság már korábban is figyelmeztette az Alibabát amiatt, hogy a kereskedőket kizárólagos együttműködési megállapodás megkötésére kötelezi annak érdekében, hogy termékeiket ne értékesíthessék konkurens platformokon keresztül.

Nem tudni mi történt az üzletemberrel (Fotó: Independent)